A jó hír érdektelen

Egy színikritikus előadásán jártam nemrég. Sok érdekesség hangzott el az esten színházról, közönségről, írásról, szakmáról és tartalomról.

Arról, hogy az igazi színikritikus harminc év alatti, mert ő még nem hajt fejet a neves rendező pályája, korábban elért sikerei előtt, nem hódol be senkinek, azt írja, amit gondol. S ha épp úgy látja, hogy a taps csupán a hírnévnek szól, nem fél megírni ezt a véleményét, és rámutat az előadás gyengeségeire, hiányosságaira. S arról is, hogy mi érdekli valójában az olvasót. Hogy egy egyszerű tájékoztatás valaminek a diadaláról nem kelti fel az érdeklődését, továbblapoz, s a következő hírt böngészi. Mert semmi különleges nincs abban, ha valami működik, ha valami jó, ha az emberek kiválóan végzik a dolgukat – az teljesen természetes. Senki sem beszél az előadásról, ha az nagyszerű volt. Ám ha akár egyetlen bekezdés, vagy mondat erejéig megemlíti a kritikus, hogy volt egy apróság, amivel nem értett egyet, ami nem illeszkedett az előadás többi részéhez, a koncepcióhoz, vagy bármihez, akkor rögtön tömegek reagálnak. Akkor mindenkit érdekelni kezdi a darab, akkor mindenki látni akarja, hogy hol történt hiba. Kommentelnek, öklöt ráznak, tiltakoznak, vagy épp éljeneznek, szóval tömegek mozdulnak meg. Az előadásról újabb cikkek jelennek meg, mindenki látni akarja, ha jó, ha nem. Senki nem akar kimaradni az eseményekből.

Persze, egy előadásról nem csak a kritikusnak, a nézőnek is megvan a saját véleménye, ahogy egy könyvről, vagy egy rövid írásról, vagy bármiről. Az emberi természet pedig már csak olyan, hogy mindenben a saját igazát kívánja alátámasztani – mondják a kommunikáció elméleti kutatások. Mindent, amit lát, hall, olvas arra használ, hogy azokat a gondolatokat, amelyeket igaznak vél alátámassza velük, illetve cáfolatul használja azok ellen, amelyekkel nem tud azonosulni, vagy amelyek felháborítják. De a kommunikáció tudománya más érdekességekkel is szolgál negatív gondolatok ügyében - persze más aspektusból. Például, hogy a rossz hírek iránti igény teljesen természetes az ember természetében. Hiszen egy rossz hír ismerete akár az életünket is megmentheti. Ha időben értesülünk arról, hogy a város egyik vagy másik pontján baleset történt, robbanás, veszélyesanyag-szivárgás, repülőgép katasztrófa, vagy bármi más szörnyűség következett be, kikerülhetjük, elmenekülhetünk, megmenthetjük az életünket. Tehát a rossz hír jó hír is - minden körülmények között érdemes tudni róla!

Agatha Seymour