STYLELIFE / Egészség


Hogyan őrizzük meg a mentális egészségünket ezekben a nehéz időkben?

  • 2020. március 30.

Amióta a világjárvány felütötte a fejét Európában, azóta mindenhonnan információáradat zúdul ránk. Ugyanakkor az egyetlen, amiben biztosan vagyunk az az, hogy távol kell maradnunk most egymástól. Nem kérdés, hogy mindenkit megvisel mentálisan is ez a helyzet, és talán pont emiatt muszáj még erősebben tennünk önmagunkért és a mentális egészségünkért.

olvass tovább

Egészséges élet - 5 szokás, amit érdemes megcsinálnod reggel nyolc előtt

  • 2020. március 27.

Most, hogy kicsit lelassultak a napjaink, nem kell órákat tölteni azzal, hogy elkészüljünk, majd eljussunk a munkahelyünkre, így itt az ideje, hogy bevezessünk pár szokást, melyeket talán majd azután is rendszeresíteni tudunk, miután visszatér minden a normál kerékvágásba. Így a napjainkat sokkal egészségesebben és produktívabban indíthatjuk!

olvass tovább

Hogyan segít az érzelmi intelligencia átvészelni a házi karantént?

  • 2020. március 21.

Még nagyon az elején járunk a koronavírus miatt kialakult, a legtöbbek számára teljesen új helyzetnek. A megelőzés érdekében a diákságnak otthoni távoktatásra, a munkavállalók nagy részének pedig home office-ra kellett átállnia. Az új élethelyzetben is a legfontosabb a tudatosság, az odafigyelés, az empátia és a türelem.

olvass tovább

40 napos mentális böjt a jógával

Hamarosan beköszönt a nagyböjt 40 napig tartó időszaka, ami a megtisztulás jegyében telik. Már a régiek is tudták, hogy a mozgásszegény, lakomázással töltött téli időszakot követően érdemes böjtöléssel megtisztítani testünket. De mi a helyzet a lelkünk megtisztításával? Nem úgy lenne igazán sikeres a következő böjti időszakod, ha kívül-belül megtisztulnál? Miért hasznos mentális böjtöt tartani, és hogyan érdemes ebbe belefogni? A jóga életmód erre is választ ad!

olvass tovább

Mi is az a Bartter–szindróma?

  • 2020. február 17.

A Bartter-szindrómát Frederic Crosby Bartterről nevezték el, ami egy nagyon ritka öröklődő veleszületett vesebetegség, amely rejtett gént hordoz, így a betegségben szenvedők mindkét szülőtől hibás gént örökölhetnek.

olvass tovább