Király Eszter

Számomra a művészi és hétköznapi önkifejezés legtökéletesebb módja az írás, mely kisebb-nagyobb szünetekkel végigkísért egész eddigi életemen. 2015 óta vagyok a Stylemagazin újságírója. Írásaim főként a női lét hullámvasútjának mélységeiről és magasságairól szólnak, de szívesen írok nőket érintő közéleti témákról, valamint a testi-lelki egészség fontosságáról is. A cikkekben a saját női szerepeim önéletrajzi epizódokban is megjelennek.




Köszönöm, jól vagyok – nyílt levél a válásomhoz

Kedves válás, bármennyire különös, ez egy köszönőlevél. Nem állíthatom, hogy a legjobb dolog voltál, ami történhetett velem, nem vagy érdemrend, sem billog, nem vagyok megbélyegezve általad, nem gyűlöllek, és nem szeretlek. Egy fontos mérföldkő vagy az életemben, és sok mindenre megtanítottál, rávilágítottál, és amikor melletted döntöttem, tudtam már, hogy a rombolás áldás, mert ez az egyetlen út az újjászületéshez.

olvass tovább

Egy hanyatló párkapcsolat intő jelei

Egy kapcsolat végét nem a viták jelzik, és nem a konfliktus egy romló kapcsolat első számú ismérve. Az érvek ütköztetése nem halálos, és nem ördögtől való ártalom, sőt ha kulturált hangnemben, érett személyiségek között zajlik, még pozitív értelemben lehengerlő is. A megoldatlan, kezeletlen, rákos sejtként burjánzó problémák, és a gyermekded, ügyetlen konfliktuskezelés vezetnek a kapcsolat hanyatlásához.

olvass tovább

A legszebb szerelmes verssorok a Költészet Világnapján

Március 21-én, a tavasz első napján ünnepeljük a Költészet Világnapját. Nem azonos a Magyar Költészet Napjával, melyről minden évben József Attila születésnapján, április 11-én emlékezünk meg. Az ünnepnapot az UNESCO 1999-ben tűzte arra a napra, amikor az északi féltekén beköszönt a tavasz, vagyis a tavaszi napéjegyenlőség napjára.

olvass tovább

Egy időrablót szerettem

Egy időrablóval az élet csupa nyugtalanságot hozó kérdőjel. Egy időrabló, ha nem figyelek, szorosan körém tekeri ragaszkodása súlyosan nehéz, láthatatlan selyemszálait, de kiderül, csak fojtó, rusnya gumikötél az, amivel magához láncol. Minél távolabbra menekülnék, annál nagyobb erővel, és fájdalommal ránt vissza magához.

olvass tovább

„Nevetek, de közben könnyezem” – Fájdalmakat rejtett Szécsi Pál mosolya

Örök, szeretetre vágyó, elhagyott kisfiú volt ő egész életében. Palika, ahogyan környezete nevezte, egész életében szerelmes volt. Végig a Nőt kereste, aki lehetett volna társa az életben, és pótolhatta volna anyját, aki elhagyta őt, és két testvérét. Szécsi Pál 1944. március 19-én született, ma lenne 73 éves. A kisfiús sárm, és a vonzó külső mögött szomorú élettörténet húzódott. Egyéves volt, amikor zsidó származású apját kivégezték, anyja pedig három gyerekét elhagyva, elhatározta, hogy új életet kezd, Amerikába disszidált, és kilencszer ment férjhez.

olvass tovább

Mi az, amit elvárhatok a társamtól egy kapcsolatban?

Az emberi kapcsolatok nem épülhetnek kínos megfelelési kényszerre, és sorozatos elvárásokra. A párkapcsolati adok-kapok egyensúlyának megtalálása szinte művészet, egy elsajátítandó, és követendő viselkedésminta, melyet állandó, pozitív értelemben vett alázattal, és gondos odafigyeléssel kell ápolnunk, vigyáznunk, szinten tartanunk. Akiknek sikerül, azok tehetségesen megtanulták, és tehetségesen alkalmazzák az egyensúly megteremtésének titkos receptjét, mégis néha fájdalmas, és zavarba ejtő szembesülni a ténnyel, hogy egyikünk mindig jobban szeret.

olvass tovább

Köddé váló férfiak - Ghosting, az új szakítási trend

A köddé váló férfiak eltűnőművészek, fantomokká válnak, önmagukat tüntetik el. Olyan életünkből vett filmek szereplői, amelyek végén ki van írva, folytatása következik, de végül valami miatt sosem tudjuk meg, hogyan fejeződik be a film. Amiről egyébként elmondható, izgalmas és fordulatokban gazdag, végre kibontakozik a cselekmény is, még a film mondanivalóját is sejteni kezdjük. Ott élünk a filmben, a hepiend bizsergető várakozásával, felszabadultan nevetünk, élvezzük, mert megérdemeltük. Aztán eltűnik a kép, sötét lesz, sosem tudjuk meg, hogyan folytatódott volna a cselekmény.

olvass tovább

„Nem szültem, csak életet adtam” – A császármetszés nem is igazi szülés?

Június volt, fojtó, nehéz, édeskés orgonaillat. A nyár kezdete úgy nehezedett a mellkasomra, mintha figyelmeztetne, sürgetne, nemsokára itt az idő. Nem éreztem félelmet, harmadjára történik mindez és most már utoljára, ezért megélni akartam. Már nem olvastam szakirodalmat, mindent tudtam. Semmi mást nem akartam, csak megélni ezt világoskék selyem masnival gondosan átkötött, utolsó kilenc hónapot.

olvass tovább

Nem kell a gyémánt?

Elfáradt a kapcsolat, szoktuk mondani. Valójában, mi fáradtunk el, akik eddig érzéssel, idővel, energiával töltötték fel. Leülnénk egy kockakőre és mutatnánk, időt kérünk, tagjainkban halálos fáradtság, és gyötrő, betokosodott unalom, már nem viseljük el a másik jelenlétét. Ki eddig a napfényt jelentette, most nyugtalanító, idegesítő módon eltakarja a kilátást, már nem látjuk tőle a szép, közös jövő képkockáit.

olvass tovább