Amikor valaki a szerelemtől akar boldog lenni, akkor kizárólag egy kapcsolaton belül érzi magát teljesnek és boldognak. Önbecsülése, saját értékeiben való hite, jókedve, testi-lelki jólléte kizárólag a társa ítéletétől, vagy aktuális hangulatától függ, csak a másikra gondol, megfeledkezve önmagáról.

Túlságosan szeret, de nem szeret jól. Társának megerősítő, támogató jelenléte letompítja a szorongást, és eltereli a figyelmét az élet más aspektusairól. Ebben a kötődésben folyamatosan szenved. A párkapcsolati konfliktusok miatt önmagát okolja, minden miatta van, mert ő maga nem elég szerethető, nem érdemel szerelmet. Magánytól, kirekesztettségtől, alkalmatlanságtól való félelem gyötri, ráakaszkodik valakire, akit nélkülözhetetlennek képzel, aki nélkül nem létezhet. Határtalanul „szereti” abban a reményben, hogy a másikban majd riadalmat ébreszt az ő elvesztésének gondolata. Mindez ördögi körbe kényszeríti, egyre többet és többet kell, hogy adjon.

Amikor valaki a szerelemtől akar boldog lenni, akkor az elképzelt ideális párkapcsolatot hajszolja, és önbecsülését a párkapcsolatban akarja erősíteni, gyógyítani. A kapcsolat ilyenkor terápia, és egyikből a másikba sodródik, sóváran és szeretetéhesen újabb megerősítő, pozitív visszajelzésre várva: szerethető, értékes ember vagyok, megérdemlem, hogy valaki a karjaiba zárjon, és megossza velem a mindennapjait. Pedig egy párkapcsolat nem gyógyító eljárás önértékelési zavarok leküzdésére, nem önbizalomnövelő tréning, nem terápia, és nem gyógyszer a múltbeli traumák feldolgozására. Mindenkinek valóban készen kellene állnia egy párkapcsolatra, mégpedig úgy, hogy az egyedüllétben már megszerezte a megfelelő szintű önismeretet, önbecsülést, és önbizalmat. Csak az tudja önmagát szívvel-lélekkel, mélyen átadni, aki elért már egyfajta önállóságot és érzelmi függetlenséget. Csak az tud  építő módon függő viszonyba kerülni a társával, aki a saját életét egyedül is irányítani tudja.

Hogyan szerethetjük meg önmagunkat? Úgy, hogy a figyelmünk középpontját visszavonjuk másokról, és önmagunkra összpontosítunk. Gyakran hasonlítjuk magunkat másokhoz, ennek alapján becsüljük fel, mennyit is érünk, de így mindig csak másokhoz viszonyítva érezzük, hogy hogy érünk valamennyit, többet vagy kevesebbet, mint ők. Gyakoroljuk annak művészetét, hogy nem hasonlítjuk önmagunkat folyamatosan másokhoz. Függővé tesszük magunkat mások véleményétől, kedvétől, életeseményeitől. Ez borzasztó fárasztó tud lenni.

• érzelemfüggőség önszeretet párkapcsolat

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!