Kulcsszó keresés /


Amit az okos lányok nem csinálnak

Például nem veszik elő az Okos nők kézikönyvét, nem bújják azt barátnőikkel kuncogva, nem húznak ki benne rózsaszín szövegkiemelővel részleteket, és nem magolják be, mint egy iskolai leckét. Az okos lányok olyan okosak, hogy ők maguk írhatnának egy párkapcsolati kézikönyvet, mert tudnak már mindent, vagy legalábbis törekednek rá. Jól tudják, hogy ők valójában olyanok, mint a Mátyás király mesében az Okos lány, aki hozott is, meg nem is, volt is, meg nincs is, adott is, meg nem is.

olvass tovább

Képtelen vagyok létezni nélküle - A traumás kötődésről

  • 2025. október 29.

Sokszor nehéz meghatározni azt, hogy valóban szerelemről vagy traumás kötődésről beszélünk egyes párkapcsolatok esetében. Például, ha folyton ugyanazokat az ördögi köröket futjátok, szakítotok, majd újra összejöttök, de a dolgok egy kicsit sem változnak, akkor érdemes elgondolkodni, hogy valóban a mély érzelmek tartanak-e titeket össze. Az is intő jel, ha képtelen vagy a másik nélkül normálisan funkcionálni.

olvass tovább

Az egészség a szájnál kezdődik

  • 2025. október 28.

Tudatossággal és okoseszközök segítségével sokat tehetünk a ragyogó és egészséges mosolyért. A mosoly az a közös nyelv, amit a világon mindenhol megértenek, a hitelesség és a nyitottság jele, amely alapvetően befolyásolja társas kapcsolatainkat és mentális jóllétünket. A mosoly alkalmával megmutatkozó ragyogó fogsor azonban nem csupán esztétikai kérdés. Nincs magabiztos és őszinte mosoly tudatos szájhigiénia nélkül.

olvass tovább

Mi történik a héten? 2025.10.27-11.02.

Az előttünk álló héten papírforma szerint elkezd picit lazulni az elmúlt időszakot jellemző mélybe húzó, frusztrált Skorpió energia. Érkeznek hihetetlenül csodás hatások, amik beállnak mögénk, hogy a nehéz élethelyzetek és megélések ellenére tartsuk magunkat és ne szakadjunk be. De – ahogy ez lenni szokott – aktiválódnak újabb fényszögkapcsolatok, amik a cselekedeteinkbe és a kapcsolatainkba hozzák be a zavart.

olvass tovább

Talán te is kapcsolatfüggő vagy?

  • 2025. október 26.

Egy boldog párkapcsolat nagyon jó dolog az ember életében. A viták jelenléte teljesen természetes, sokszor építő jellegűek és hozzátartoznak egy pár életéhez. A minden napos vita viszont már nem számít egészségesnek, ha ennek ellenére is a kapcsolat részese maradsz, teszed ezt úgy, hogy egyéb nyomós tényezők ezt nem indokolják, akkor érdemes elgondolkoznod azon, hogy kapcsolatfüggő lehetsz.

olvass tovább

Digitális család: lehetőség és kihívás

  • 2025. október 25.

Az okostelefonok, tabletek, számítógépek és okostévék ma már a legtöbb otthon mindennapjainak természetes részei. A digitális eszközök megkönnyítik a kapcsolattartást és a szórakozást, ám egyre több kérdést vetnek fel a családi élet minőségére gyakorolt hatásukkal kapcsolatban.

olvass tovább

3 módszer az önbizalom növelésére

  • 2025. október 24.

Az önbizalom kulcsfontosságú a sikerhez és a boldogsághoz az élet számos területén, legyen szó a karrierről, a kapcsolatokból vagy a személyes fejlődésről. Ha szeretnéd növelni az önbizalmadat, íme három hatékony módszer, amelyek segíthetnek:

olvass tovább

Szerelmesnek lenni úgy, hogy közben önmagad maradsz

  • 2025. október 23.

Manapság igen sok pár említi problémaként azt, hogy nehezen tudnak úgy közel maradni egymáshoz, hogy azt egy életerős és bensőséges kötelékként is éljék meg. Ugyanakkor panaszkodnak az önfeláldozás sötét oldalára, vagy arra, hogy kompromisszumokat kell kötniük, és fel kell adniuk bizonyos aspektusokat saját magukból, ahhoz, hogy a kapcsolatukban ténylegesen jelen lehessenek. A valóság az, hogy ez a két dolog gyakran kéz a kézben jár.

olvass tovább