Kövess minket Facebookon.
Szakítást követően ugyanazokon a szakaszokon kell végigmennünk, mint amikor meggyászoljuk egy elhunyt szerettünket. Bármilyen helyzettől függetlenül a szakítás mindig fájdalommal jár. A másik embertől való elszakadás pedig sok belső munkát igényel.
olvass tovább
Szentes Flóra Babett
Maradtam, pedig azt sem tudtad, hogy menni akartam. Ihlettél, pedig rég nem hitted, hogy a múzsám vagy. Emlékeztem, pedig az emlékeim vészesen koptak. Álmodtam, pedig a lelkem alig bírta. És hittem, mert a szívem mélyén élni akartam. Miattad.
olvass tovább
Krausz Dominika
Mikor látod be, hogy vége? Miért játszod velem és közben önmagaddal ezt a régen elvesztett csatát? Vívod ezt a kínt, harcolsz magaddal ellenem közben csak észre kéne venned és elfogadnod, hogy a részed lettem. Már késő a “ha” meg a “majd”. Tényleg nem látod? Nincs már útja a kapcsolatunknak. Azt hiszed nekem nem fáj? – gondold azt.
olvass tovább
Dobos Amira
Mindenki kap éppen elég lehetőséget az élettől, hogy javítson vagy még nagyobb bajt okozzon. Van, aki elfut előle, van aki tönkre teszi, és van aki a legjobbat hozza ki belőle.
olvass tovább
Krausz Dominika
Azt hiszed én nem tudom? Igen, veszettül nehéz lesz! Nem lesz könnyű, lesznek nehéz napok amikor neked vagy nekem egy kicsit nehezebb az élet. Lesz olyan is amikor együtt fogunk örülni mindennek de lesznek napok, melyeken a pokolba kívánjuk egymást. Már most megijedtél? Pedig csak az életről próbálok mesélni, arról hogy milyen a valóság ami elől el lehet szaladni és fel is lehet állni az asztaltól. A kérdés, hogy lesz-e jobb vagy olyan amiben nem kell (ennyit) invesztálni.
olvass tovább
Varga Maja
Velünk született tulajdonság a félelem. Abba születünk bele, és úgy is nővünk fel, hogy a félelem automatikus és normális érzés; nem kell vele törődni, nem kell átgondolni, meggondolni, megkérdőjelezni, egyáltalán teljesen felesleges vele foglalkozni, hiszen nem rajtunk áll vagy bukik a mi-, és kiléte.
olvass tovább
Mertain Lilla
Attól a naptól kezdve, hogy akkor hirtelen megint eltűntél, mint Zrínyi a ködben, egyik napról a másikra, nem törődve, hogy mit okozol ezzel, napokon, heteken át próbáltam rájönni az okára, vajon megint miért? Majd csoda történt.
olvass tovább
Hári Katalin
Dr. Eva Edith Eger, aki holokauszt túlélő, írt egy nagyszerű könyvet, ami 2017-ben jelent meg a Döntés címmel, melyben a haláltábori élményeiről beszél. Személyesen olvastam a könyvet és ennek a bejegyzésnek címe utal arra, amit tanított nekem.
olvass tovább
Varga Emese
Úgy ugrottam fejest az ismeretlenbe, mint aki biztos benne, hogy nem fogja betörni az orrát. És vajon biztos voltam? Őszintén szólva egyáltalán nem, és örülök a szerencsémnek, hogy végül nem vérző végtagokkal másztam ki a partra.
olvass továbbAzok az emberek, akik természetesnek vesznek bennünket, és nem hajlandók elfogadni minket a valódi önmagunkért. Akik miatt méltatlannak érezzük magunkat a figyelemre. Akik úgy viselkednek, mintha csak egyek lennénk a sok hal közül a tengerben. Ezek azok az emberek, akik rendkívül toxikusan hatnak az önképünkre. Ők azok, akikről így vagy úgy, de minél előbb le kell mondanunk.
olvass tovább
Mertain Lilla
Tudom mit gondolsz, tudom miért érzel úgy, ahogy. Körülötted mindenki egy boldog kapcsolatban, házasságban él, vagy éppen most fogják örökre összekötni az életüket. A barátaid mindannyian elkötelezettek, némelyiküknek már babája is van, vagy most fog megszületni. Körülötted az emberek őrülten szerelmesek, de valamilyen oknál fogva ez nem történik meg veled. Kétségbe vagy esve, és meg vagy győződve arról, hogy valami baj van veled. De hidd el, nincs.
olvass tovább
Hári Katalin
Nehézséget okoznak nekünk a társas kapcsolataink, míg saját magunkba nem vagyunk „szerelmesek”. Milyen érdekes az élet, hiszen összezár magunkkal, de a többit ránk bízza. Próbálunk mások által közel kerülni magunkhoz, inspirálódni belőlük. Amíg nem tudjuk határainkat, mások átléphetik azt, és eléggé tud fájni.
olvass tovább
Szabó Rebeka
Arra már rég rájöttünk, hogy az emberiség mozgatórugója végülis a boldogság keresése. Még, ha élethosszig tartó, akkor is. Kérdés, hogy vajon végig lehet-e csinálni egy életutat boldogtalanul?
olvass tovább
Szabó Rebeka
Különös, de az élet egyfajta furcsa „játékot” űz velünk. Mintha fiktívkarakterekként ingáznánk ide-oda. Bizonyos időközönként pedig kiválasztódunk, mert ezt a lapot osztotta a sors. Kiválasztódunk nehéz, vagy könnyebb feladatokra, és ezek váltják egymást.
olvass tovább
Szabó Alexandra
Éveken át húzódott a héja nász közöttünk, a lelkünk cibálása. Elfáradtam. Már nem kapok tőled annyit sem, mint régen, te mégis néha még ki-kinyitogatnád ezt a fiókot, aztán becsapnád újra, amikor valaki rajtakap a nosztalgián. Csak rajtam áll a saját boldogságom, ezért úgy döntöttem, hogy bátor leszek meghozni egy végzetes döntést.
olvass tovább
Szabó Alexandra
Azt gondoltuk, hogy menni fog, ebben az esetben most nem veszítjük el a kontrollt. Mantráztam magunknak és egymásnak, hogy most úgysem ragadnak magukkal az emóciók, hiszen nem olyanok a körülmények, és különben is, nem illünk össze. Aztán egyszer csak arcon csap az igazság: hiába helyeztük racionális alapokra az egészet, mégis sikerült érzelmekkel beleélni magunkat a történetbe. Még akkor is, ha ez csak illúzió volt.
olvass tovább
Mertain Lilla
Életem során bátran mondhatom, hogy sokszor voltam erős. Nagyon erős. De elsősorban nem magam miatt. A körülöttem élőknek. Bárkinek, akinek kellett a támaszt nyújtó kezem. Úgy érzem mindig is és most is olyan vagyok, mint egy hatalmas kő, amit nem lehet olyan könnyen kettétörni. Olyan, mint a tűz, amit nem olyan könnyű eloltani, és olyan, mint a víz, amit nem lehet olyan könnyen elzárni. Soha nem akartam és nem tudtam nemet mondani, senkinek, és semminek…ez sokszor volt hiba…
olvass tovább
Virág Klaudia
Mikor az ablakunk zárva, sokszor a fény is alig szűrődik be rajta, eltakarja a függöny is, és talán olyan rég nem nyitottuk ki, hogy már a zár is elromlott, berozsdásodott rajta. Kinyitnánk, de olyan rég használtuk, hogy már azt is elfelejtettük, hogyan működik. Milyen érzés, mikor a szívünkkel is ezt tesszük?
olvass továbbAz emlékeinket gondosan elhelyezve egy zsákban a hátunkon cipeljük. Ragaszkodunk hozzájuk, mert ez az egyetlen dolog ami örökre megmarad a múltunkból és az állandóan változó, múlandó énünkből. Őrizgetjük őket, mert ezekhez tudunk visszasétálni egy önmarcangoló találkozásra amikor csendben elkezd távozni mellőlünk minden. Közben hajlamosak vagyunk megfeledkezni róla, hogy ezeknek a nehezékeknek a súlyai csak megtörnek bennünket.
olvass tovább
Mounaji Barbi
Valahol mélyen mindannyian a lelki közelségre vágyunk. Arra a pillanatra, amikor egyszer csak megérezzük a másik ember szívét. Egészen közel a miénkhez.
olvass tovább
