Kulcsszó keresés /


„Attól, mert az ember készít egy jó filmet, még nem azt jelenti, hogy bármilyen másik filmet meg tudna csinálni" - Breier Ádám, filmrendező

Az interjú második része, amiben a Lefkovicsék gyászolnak rendezője többek között a szeretetnyelvek fontosságáról, és a férfiak szerepéről beszél a feminizmusban. De azt is megtudhatjuk, hogy vajon mit akarhatott maga a költő, mikor létrehozta ezt az alkotást. Március 12-én az Uránia Nemzeti Filmszínházban lesz lehetőséged, hogy a vetítés után egy különleges beszélgetésben vehetsz majd részt: Breier Ádám filmrendező, Várhegyi Rudolf hangmester, Márkos Albert zeneszerző, valamint Jávorka Ádám és Móser Ádám között.

olvass tovább

Epres mini cheesecake

Ezúttal egy olyan finomság receptjét hoztuk el Nektek, ami nemcsak mennyei, de még látványos is. A tavaszi finomság könnyedségével teszi páratlanná friss ízvilágát, és emellett az eper mámoros íze is megjelenik benne. Ez a mini torta, tökéletes harapnivaló, vagy vendégváró falat lehet.

olvass tovább

Ezzel a sorozattal új korszak kezdődik a szuperhősök történetében

  • 2024. január 10.

Január 10-én debütál az Echo című sorozat a Disney+ felületén, ami több szempontból is különleges lesz és egy teljesen új korszakot nyithat a Marvel-moziverzum (MCU) történetében. A siket bérgyilkosról szóló hatrészes miniszéria nem csak az eddigi legvéresebb tartalom lesz, de ez az első Marvel Spotlight produkció, vagyis olyan tartalom, amelyekhez nem szükséges az MCU minden szegletét ismerni.

olvass tovább

Az év legjobbja franciául – Peugeot e-2008 Allure

A 2023-as év autója, mint arról korábban beszámoltunk, a Jeep Avenger. Biztosan nem illendő ezzel a kijelentéssel kezdeni egy Peugeot tesztet, de azt hiszem senki nem fog haragudni érte, hiszen az új, típusfrissítésen átesett Peugeot 2008 ugyanattól a szülőtől származik, méghozzá a Stellantis Csoporttól. Ezek után gondolom nem lepődik meg azon senki, hogy műszaki alapjaiban lényegében megegyezik a Jeeppel. Persze ezt, ha nem mondom, senki észre nem veszi, hiszen a francia és az amerikai stílust minimum egy óceán választja el egymástól.

olvass tovább

Régimódi udvarlás - amire mindannyian vágyunk

  • 2023. december 16.

Manapság olyan gyorsan történik minden, hogy szépen-lassan arról is megfeledkezünk, hogy milyen is az igazi udvarlás. Az a fajta, ahol még nem az Instagramon kellett lesnünk, hogy vajon kaptunk-e üzenetet. És az a fajta, amikor a férfi még virággal érkezett a megbeszélt randihelyre, 10 perccel korábban minimum. Nem árulunk zsákbamacskát, mi visszarepülnénk az időben, hogy átélhessük milyen is régimódi randi.

olvass tovább

A Nagy Lezáró tegnap befejezte hátráló mozgását

A mai napunkat is több említésre méltó esemény árnyalhatja. Egyfelől mindenképp kiemelendő, hogy a Nagy Lezáró tegnap befejezte hátráló mozgását. Ma a Skorpióban haladó triót érő hatások is kapnak egy újabb vetületet. Plusz a mai napon aktív lesz egy derékszögű háromszög, ami kifejezetten a feminin oldalt érinti majd.

olvass tovább