Most úgy írom ezt a bejegyzést, mintha gyermekem születne vagy minimum férjhez mennék. Annyira vártam ezt a pillanatot. Hónapok óta nem volt egyetlen olyan érzés amiből tudtam volna merítkezni. Nem történt gyakorlatilag semmi, ami megmozdított volna és ezt mindig rossznak gondoltam.

Azt éreztem, hogy próbálok magamból kiszedni valamit, ami még igazán nincs kész arra, hogy megérkezzen. Annyiszor, ha tudnád hányszor ültem le, hogy na most írni kéne valamit, most majd jönni fog, majd jó lesz. Azt kell mondjam, sajnos nem így lett. Hetek teltek el, hogy nem éreztem semmit. Ez nekem, íróként akinek az írás a kiteljesedés ez elengedhetetlen. Olyan voltam mint egy kisgyerek akinek elvették a játékát. Mindeközben pedig ki kellett magam józanítani. Mert az életem azon szakaszában voltam amikor tényleg tökéletesen rendben volt minden. Mert minden pont jó helyhez köthető. 

Néha merek gondolni még mindig arra, hogy létezik. Egy dologban már biztos vagyok, hogy nem úgy fog megtörténni, ahogy elképzeltem és gondolom, mert az élet majd jól megrendez mindent. Ezzel nekem nem lesz több dolgom. Én nem félek, sem a nehézségektől sem a rossz napoktól. Már nem félek az elképzeléseimtől mert teljesen reálisak az én világomban. Mert már nem kereslek, mert megtaláltam önmagam és tudom, hogy el fogsz jönni egyszer.

Talán még soha nem éreztem ezt a szabadságot, ezt a komfortos viszonyt saját magammal. Ilyen érzés lehet, ha az ember önmagára talál? Amikor nincsenek kérdéseim magammal szemben, mert tökéletesen tudom, hogy mit akarok. Végre tudom es ez valami olyan amit senki nem vehet el tőlem. Találkoztam önmagammal, anélkül, hogy bárki figyelmeztetett volna. Szokták mondani, ha tudom, hogy ez ilyen meg olyan egyszerű, ha tudtam volna....és társai. Mondja meg valaki , mégis honnan kellene tudni? Ki mondja meg nekünk, hogy semmi nem lesz ennyire finom érzés mint önmagadra találni. Meg amúgy is, ki mondja meg hogy mikor es hogyan történhet meg ez? Mert ha valaki, akkor en szerettem volna tudni a receptjét ennek. Lehetetlennek tűnt még az is nyáron, hogy lesznek még jó napjaim. Úgy keltem fel nap mint nap, hogy azt sem tudtam hol keressem ezt a nőt. Aztán amikor azt hittem stabil a helyzet, jöttek a megoldandó feladatok. Amikről szintén úgy gondoltam, hogy el kell ugyan végezni, de nagyon nehéz lesz. Talán ennek köszönhetem most az új életem.

Ha ma engem kérdez valaki, azt mondom, hogy nem biztos hogy szeretné hallani, hogy mennyi mindenre van szükség ehhez az állapothoz. De mégis úgy gondolom, hogy minden egyes olyan nap megérte, amikor azt éreztem, hogy feladnám.

• életszemlélet érzések fájdalom lélekhangok

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!