A legmélyebb szeretettel, tisztán és őszintén. Így tudtalak téged szeretni. Átölelni, forrón érinteni. Hozzád bújni, olykor szívből sírni, aztán hangosan nevetni. Félelmek nélkül beléd feledkezni. Napfelkeltés hajnalokban veled elhajolni.

Vannak szerelmek, amikben gyerekjáték létezni. A szabadság felemel és szárnyakat ad egymás karjai között. Határokat nem ismerve, menni és felfedezni a másikat. Így érezni és így élni nem bonyolult. Egészen addig, amíg a sötét oldal fel nem fedi önmagát.

Szerettem a szemedet, mert mindig beszélt. Nem volt szükség ócska szavakra, mert mindent értettünk egymásból. Passzolt az egész, nem volt benne feszengés, nem szorított sehol. A lelkünk tökéletesen összesimult. Aztán jöttek a sötét éjszakák és a féktelen hajnalok. Amikor nem voltál mellettem. Amikor szótlanul vártam, hogy újra visszatalálj, de te akkor már régen másra vágytál. Vágytad az édes bűnbeesést. Vágytad a mámort, amit csak az ilyen éjszakák nyújtottak neked. Vágytad azt, amiről pontosan tudtad, hogy tőlem elszakít. Téged ez akkor mégsem érdekelt.

A földön széttört borospohár. Túl sok el nem szívott cigarettacsikk. Megint egy még egy nap, amikor nincs kiszállás. A ruháidat átitatta az alkoholgőz illata. És én már gyomorforgatónak érzek mindent, ami csak szikrájában is erre emlékeztet. Nem látok mást, csak azt, ahogyan szédelegve veszed be az éjszakákat és minden korlát nélkül élvezed. Nem tudok beletörődni a tudatba. Más valaki lettél? Vagy csak én tévedtem? Vajon mindig ez voltál? Egy tökéletesen megfestett képzelet?

Ki az, aki meg tud állítani egy embert, akinek az első helyen soha nem a másik, csakis önmaga áll? Hogyan tudtam volna mást tenni, mint ezerszer elgyengülve sírni, és ordítani, ne csináld tovább! Ne menj újra el, ne győzz újra le! Miközben mindvégig tudtad, hogy én csak fekszem a küszöbön, míg a szívem darabjait újra összeszedem, és míg elhiszem, hogy nem csak bilincs ez a szerelem. Szánalmas, szürke és üres lettem melletted. És a legszomorúbb, hogy mindezt én hagytam neked. Most hát elmondom, jól figyelj, nem vagy hibás. Nem vagy hibás, mert egy dolgot megértettem… csakis mi felelünk a saját sorsunkért. És én elviseltem ezt...

• érzelmek függőség kapcsolat lélekhangok önpusztítás szakítás szerelem

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!