Pedig oly egyszerű kérdések ezek: szeretsz vagy nem? Csak szexelni akarsz vagy nem? Ha csak szexelni akarsz, akkor miért háborodsz fel, ha hasonló véleményen vagyunk? A nő nem vadászhat? A nő nem mondhatja meg, hogy kit mit és mikor akar, mert akkor esik a presztízse? A nőnek nem lehetnek igényei, véleményei, lehetőségei? Ha olyan helyzetbe kerül, nem lehet meg a joga, hogy ő ejtse ki a száján a nem-et? Nem dönthetek szabadon arról, hogy nem akarok belemenni egy folyamatos alázáskörbe?
Hölgyeim! Mi van akkor, ha egyszer felállunk a papírzsepikupac mellől, és leszedjük a vágyainkat a polcról, leporoljuk és szép lassan szembe nézünk azzal a tudattal, hogy mindent mi engedtünk meg eddig ebben a játékban? Amíg attól féltünk, hogy elveszítjük a férfit egy dögösebb miatt, addig bármit megtehetnek velünk, mert mi kiszolgáltattuk magunkat ennek a helyzetnek. Engedtünk a játszmáknak és bábokká váltunk, amit szabadon rángathatott a férfi. Miért hibáztatjuk a férfit, mikor az urak pontosan ugyanolyan sebezhetőségi körben mozognak, mint ami bennünk van? Mindkét nem ugyanolyan fájdalmakat szed be egymástól, mert folyamatosan acsarkodunk, hibáztatunk és mutogatunk egymásra, holott elfelejtettünk tükörbe nézni.
Hol engedte el magát a nő? Ott, hogy nincs igénye önmagára. Engedi, hogy egy egész világnyi maszkulin energia és elváráshalmaz határozza meg az életét, ahelyett, hogy megtanulná tisztelni és szeretni önmagát. Hiszen mi azt a tiszteletet kapjuk vissza, amit megadunk magunknak. A férfi sosem fog tisztelni minket amíg a padlón kuporgunk sírva könyörögve. Sőt mi sem fogjuk a férfit tisztelni, ha sír utánunk, inkább azt mondjuk, hogy ez túl nyálas és arrébb sétálunk. Miért lenne gáz? Az, hogy egy férfi kimutatja az érzéseit irántunk az feljogosít arra, hogy átsétáljunk rajta? Nem vesszük észre, hogy egymás tükrét mutatjuk. Ami bennem fáj a másik által duplán tükröződik rám.
Én, új nő vagyok. Tisztelem és szeretem önmagamat. Elfogadom a testem legapróbb hibáit, és tisztában vagyok értékem teljes skálájával a mélységtől a magasságig. Elfogadom, hogy nem minden férfi rezonál a világomra, és nem mindenkinek leszek én szíve-lelke csücske és ez nem ingat meg engem. Én, az új nő tisztában vagyok azzal, mi mindent szeretek a férfiban, és ha azt nem kapom meg tőle, akkor nem kezdek karommal neki esni, hogy kivájjam a szemét. Én, új nő tisztában vagyok vele, hogy végső soron enyém a döntés, milyen férfit engedek be a személyes terembe. Én, az új nő nem fogom engedni, hogy hülyének nézzenek, és lekezeljenek, mert nincs mit lekezelni. Ha én nem leszek ítélkező, nem fogom és nem akarom kitalálni, hogy a férfi mit akar, vagy miben sántikál, akkor a másik sem fog problémázni velem. Nem fogom hagyni a férfinak, hogy saját frusztrációjában vagy csak úri kedvében maga alá toljon, mert nem vagyok létra, ne rajtam másszon fel az egojára. Nem fogom simogatni a sérült egókat, nem fogok hazudni és maszkokat hordani. Én én vagyok. Így, ilyen stílusban és módban. Amit szeretnék a férfitól az csupán a személye.
Önmaga legyen, de nem várom el tőle a csillagokat, a hódítást és az igaz szavakat, ha nem adja magától. Ha nem kapok semmit csak úgy, nem fogom kikövetelni a figyelmet, mert akkor magamnak kell ugyanezt megadnom. Mindig tisztelni és szeretni fogom a férfit, még akkor is ha nem ért meg. Nem fogom hibáztatni csak azért, mert férfi módjára viselkedik egy olyan világban, ami ezt várja el tőle. Én, az új nő csak mosolygok azon, ha megzavarodik a kép, és nem tud rajtam kiigazodni a férfi. Igen. A szajhád leszek ha azt én akarom és nem fogsz lefokozni, mert a testhez nekem is jogom van. Odaadó leszek, és nem hagyom magamból kiszipkázni az életet. Nő leszek de ugyanakkor önmagam maradok. Nem fordulok ki egy szerep kedvéért. Őszinte leszek és megmondom mit akarok, mert nekem is jogom van a szóhoz. Szeretni fogok és nem fogom minősíteni, hogy mit és hogyan viszonozz. Önmagammal nyugalomban és harmóniában fogok élni veled vagy nélküled, mert nem vagyok a bokádhoz láncolva. Én nélküled is teljes maradok, de veled leszek még teljesebb. Mert én szeretem és kívánom a férfit. Átlátom minden gyerekes játszmáját és nem fogom megengedni magamnak, hogy leértékeljem magam pusztán azért, mert nem szeretném magam eléggé. Mert, ha én teljes mértékben elfogadom önmagam minden földi hibámmal, akkor hidd el férfi, te sem akarsz majd messzire futni tőlem. De nem is foglak magamhoz láncolni, mert mindannyian szabad lelkek vagyunk. Jobb, ha nem függünk egymástól, így nem rángatjuk a nem létező rabláncokat. A rablánc illúzió, mint a félelem a fejünkben. Megszűnik, ha nem hiszünk benne.
Oh, férfi, maradok örök híved akkor is, ha magamban jobban hiszek. Mert én egy új nő vagyok, akit lehet, hogy nem érthetsz, de szeretni fogsz majd, mert nincsenek már sebeim tőled, mit gyógyítanod kellene.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez