Szt. Miklós legendája: prostitúciótól mentett meg három lányt,ezért jön a Mikulás

Az ajándékosztó Mikulás eredetileg a katolikus vallású vidékeken Szent Miklósnak, a Lycia római provinciában fekvő Myra püspökének népies alakja. Ez a püspök állítólag három fiatal lányt mentett meg a prostitúciótól – így kezdődött tehát minden.

Egy szegény embernek három lánya volt, akiket megfelelő hozomány hiányában nem tudott férjhez adni. Így az a sors várt rájuk, hogy hajadonok maradnak és prostitúcióra kényszerülnek. Miklós myrai püspök elhatározta, hogy segít rajtuk, de szemérmességből vagy szerénységből ezt titokban tette. Az éj leple alatt egy-egy arannyal telt erszényt tett a szegény ember ablakába. Egyes változatok szerint ezt három egymást követő éjjelen tette, mások szerint három egymást követő évben. Mindkét változat szerint az apa a harmadik alkalommal megleste az adakozót, hogy megköszönje neki az ajándékot, de Miklós azt mondta, hogy egyedül Istennek tartoznak köszönettel.

Mikulás, Télapó

A modern magyar néphagyomány szerint december 5. éjjelén – december 6. hajnalán meglátogatja a gyermekeket, s ha az elmúlt évben jól viselkedtek, kisebb ajándékot ad nekik. Az ajándékozás Szent Miklós fenti legendája és december 6-iki egyházi ünnepe kapcsán terjedt el a 19. században: innentől kezdve a Mikulás az ablakokba helyezett kitisztított cipőkbe szaloncukrot vagy kisebb édességekből és déligyümölcsökből álló piros csomagot tesz. A szintén használatos Télapó kifejezés pedig a 20. század első harmadában keletkezhetett, s már a két világháború között is használták a Mikulás szó szinonimájaként. A Mikuláshoz köthető magyar néphagyomány a globalizáció hatására megváltozott: addig amíg a két világháború között a Mikulás alakja a mennyben élt, a gyerekeket az égből figyelte, segítői pedig manók, angyalok vagy krampuszok voltak, addig a mai fogyasztói társadalmakban egyre inkább elterjed az a nézet, hogy Mikulás, illetve országonként más-más alak, aki Mikulásunk megfelelője, a Lappföldön él, szánját rénszarvasok húzzák, a segítők pedig általában elmaradnak mellőle.

Egy régi hagyomány, amit betiltottak

A hagyományos ünneplés a városokban és a falvakban az álarcos, jelmezes játék volt Miklós-napon, amit a 18. században be is tiltottak. A tiltás oka a gyermekek ijesztgetése volt, mivel nem a ma ismert, jókedvű, pirospozsgás Mikulás járt házról házra, hanem egy félelmetes, koromfekete arcú, láncot csörgető rém, aki egyszerre jutalmazott és büntetett. Többféle eredetmagyarázat alakult ki, a legelterjedtebb álláspont szerint a rémisztő alak Odin germán főisten továbbélése, akinek kettőssége, a jó és a rossz mutatkozik meg a december 6-i szokásban: jóságos alakja ajándékot oszt, míg büntető alakja ijesztgetett. A falvakban egészen a 20. század utolsó harmadáig élt a lánccsörgető alakoskodás, akit végül kiszorított a jóságos Mikulás.

Az ajándékosztogató, mosolygós, piros ruhás Mikulás a városokban jelent meg először a 19. század végén, valószínűleg függetlenül a Miklós-napi szokástól. A kipucolt cipőkbe és csizmákba ajándékot rakó, éjjel közlekedő Mikulást egyre inkább összekötötték Szent Miklós személyével: amíg a 19. század végén megjelent szótárak a szent püspöki munkáját emelték ki, addig 20. század első felében már jótékonysága került a középpontba, a mai lexikonok pedig szinte csak az utóbbiról emlékeznek meg.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!