Hallottak a Balin tartott kegyetlen kakasviadalokról? Most pont úgy érzem, hogy egy ilyen viadal dúl a lelkemben. Kegyetlen, brutális, és vannak, akik élvezik. El tudják képzelni, hogy milyen törést jelent az ember életében azt átélni, hogy akiben hittek, akivel együtt álmokat szőttek és éltek meg, az újra és újra fájdalmat okoz?

Nem hagyja egy pillanatra sem a sebeket összeforrni, mert mindig feltépi egy újabb fordulattal őket. Gondolom, tudják. Hiszen a legtöbbünk szíve csattant már a padlón. De itt a tavasz. Valami új kezdete. Egy új élet épül, figyelemre sem méltatva a múlt pusztító árnyait. Kell a rossz, hogy igazán értékelni tudjuk a jót. Kellenek a rossz események, hogy rávilágítsanak a valódi értékekre. És a rosszat, éppúgy, mint a jót, méltósággal kell viselni.

Persze ahol szenvedély van, ott elég nehéz a méltóságunkat megtartani. Én is vesztettem belőle. Nem holmi ostoba veszekedés szülte kiábrándultság ez, hanem tőrrel pusztító kínzás. Nem hagysz időt a gyászra, a lenyugvásra. Tiporsz és taposol, átformálva bennem minden emléket rólad. De minden egyes ütés, amely a lelkemet zúzza, egyre távolabb lök tőled, és lassan már hiába ütöd, érzéketlenné válik irántad. Vagy észre sem veszed, hogy a szenvedésemet táplálod?

De mint említettem, új kezdet. Egy szép jövő felé indulok. Magam építem, minden alapkövét magam rakom le. A család és a barátok körbevesznek, szeretnek, és segítenek a nagy lépéseket megtenni. Minden nappal erősebb leszek. Megnyugtat, és örömöt lop a szívembe a sok biztató mosoly, a kedves gesztusok, az őszinte szeretetet tükröző szavak és cselekedetek. Mert ezek az apró kis csodák azok, amelyek segítenek túlélni, és új életet kezdeni. Amikor reggelente a tükörbe nézek, elégedettség fut végig rajtam. Nem a külsőm miatt, hanem azért, mert az, hogy látom magam, ékes bizonyítéka annak, hogy a legnagyobb csapásokat is túl tudja élni az ember. Még mindig érzek fájdalmat, de már az eszméletemet nem vesztem el, minden nap egy kicsit jobban leszek. És bár sokat vesztettem, sokat is nyertem. Sőt, egészen más oldalát látom az életnek. Nem éppen az „Élj a mának!” sarkokra találtam, hanem a pillanatok csodájára.

Ennyi bort, csokit, ölelést, talán soha életemben nem kaptam még én kis megmentőcsapatom. Annyira szeretlek benneteket, köszönet nektek minden olyan élményért, amivel segítettetek, hogy ne nyomjon agyon a gyors sorsfordulat, amely egyszerre vágta agyon majd egy évtizednyi idő minden részecskéjét.

Megnyugtat a tudat, hogy fogjátok még a kezem, hogy a támaszaim vagytok. Hogy összeszedtek minden alkalommal, amikor kisírt szemekkel fulladozva kiáltom a levegőbe, hogy „miért történik ez velem!”. És tudjátok, hogy ilyenkor csak ölelni kell, és semmit sem mondani, csak dajkálni, mint egy csecsemőt, amíg el nem halkul a fájdalom. Tudjátok, mert ti is átéltétek.

De hiszem, hogy a boldogság már úton van. Hogy mindez lassan csak a múlt halvány emléke lesz, mert felülírja egy életre szóló, valóban igaz szerelem. Hogy majd eljön a hercegem, aki újra felébreszti a szunnyadó szívemet, aki mellett majd királynő lehetek. Aki majd óv és félt, akinek nem a ma vad toporzékoló foszlányai kellenek, a felelősség nélküli ostoba lét, hanem az álmok, amelyeket együtt alkotunk meg.

• érzések lélekhangok szakítás új kezdet

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!