Talán már nem ugyanaz vagyok. Nem ugyanaz a nő, aki előtted voltam. Talán ma már másképp innám a reggeli kakaómat, és nem botlanék el a saját lábamban. Talán már én is más szemmel néznék a rám furcsán pillantókra.

Talán már nem is hordanék minden második napon kockás inget. És talán tudnék még viccet mondani egy álmos hajnalon, amin felnevetsz. Talán már nem sértene minden félszavad, ami igazából a szereteted jele csupán.

Szégyelltem, hogy nem olyan vagyok, mint mások. Hogy sok bennem a hiba. Hogy nem vagyok tökéletes. Hogy hadarok. Hogy göndör vagyok. Hogy hirtelen. Hogy alacsony. Hogy nem tudok úgy vacsorázni, hogy ne enném le magam. Hogy nem tudok félig szeretni, úgy, hogy a másiknak ne legyen túl sok még. Hogy elbotlom akkor is, amikor mások sikkesen vonulnak. Hogy mindig egyel többször mondom, hogy "hiányzol", mint kellene.

Hogy a másik számára mindig sok lesz bennem a hiba, ha benne kevés irányomba a szeretet. Hogy kell a hiba, mert attól leszek annak az egynek az egyetlen. Hogy nekem is az kell belőle a legjobban, ami másnak szálka lenne. Szerethetsz akkor is, ha a világ kizár. Szerethetek akkor is, ha a szívem magamba zár. Mert a hibáink egymásnak születnek és végül úgyis ott leszel, ahol lenned kell majd. Azzal, akivel lenned kell. Úgy hogy többé nem félsz majd, cseppet sem, szemernyit sem. És ha megtalálod őt, akkor egyszerűen csak ne engedd el!

És talán ma már merek önmagam lenni, a kagylóhéjam becsukódása nélkül. De tudod az is lehet, hogy talán még mindig csak ugyanaz a lány vagyok. Ugyanaz, akit egykor szerettél.

További írások itt!

Instagram ITT 

• érzések lélekhangok szerelem szeretet

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!