Megszólalt a vészcsengő. És én nem akartalak eldobni magamtól. A vészcsengő mindig jelzett – és jelez? – a rosszfiúk előtt, de sosem hallgattam rá. Nem hallottam meg. Nem akartam, hogy irányítson.

Helyette tőled vártam. Ahogyan azt is, válaszold meg, mitől lennénk mi együtt olyan jók. Vagy külön. Hiszen ha nem kapok választ a kérdéseimre, fájni kezd: a szívem, a lelkem, végül felszakadnak a múltbéli sebeim, amelyek olyan nehezen gyógyultak meg.

Ragaszkodtam a sebeimhez – jobban, mint a férfiak hozzám. Szívből szeretek, őszintén adok, de ez nem egy (piszkos) adok-kapok, ez a valóság. Ahol én csak a második szerepig jutok anélkül, hogy erről előzőleg bárki is figyelmeztetett volna. Ahol a férfiak többsége se szó, se beszéd, kilép az életemből. Mert így látják ”jó”-nak. (De azt még mindig nem tudom, és főleg nem értem, mi ennek a bizonyos „jó”-nak a fokmérője...)

Többször elmondtam neked, velem mindent meg lehet beszélni, és igyekszem megérteni, bármiről is legyen szó. De ha nem tudok rólad lényeges információkat, nem tudom kit engedtem be az életembe. A szívembe. Ez pedig egy nagyon veszélyes játék. Aminek a végén majd könnycseppekben úszkálok, pontosabban megfulladok. Mert már megint másodikként úszom az árral. Mint egy (felesleges) mellékszereplő.

De válaszokat csak akkor kaptam, ha én mentem utánuk... Mert egy eltévedt gondolat voltam számodra. Egy viszonzatlan szerelem mellékszereplője. Sajnálom, de nem leszek a második nő az életedben. Mert tudod, belefáradtam abba, hogy a megszokott szerepben tündököljek.

Itt az ideje egy új szereposztásnak.

Nélküled. (Nélkületek.)

• érzések kapcsolat lélekhangok

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!