Nem a világot csapod be, hanem magadat

A szégyen miatt. Mert úgy érezzük, nem vagyunk elfogadhatóak, szerethetőek a hibáinkkal, hiányosságainkkal együtt. De mi van akkor, ha az, amit hibának hiszünk voltaképpen nem is az? Mi van akkor, ha úgy, ahogy vagyunk szerethetőek vagyunk? Mi van akkor, ha nem az a megoldás a bajainkra, hogy dugdossuk magunkat és tettetünk, hanem, ha felvállaljuk a sebezhetőségünket? 

Nem arról van szó persze, hogy teregessük ki a szennyest az egész világnak és hagyjuk, hogy belénk rúgjanak. De kell, hogy legyenek körülöttünk olyan emberek, akik előtt vállalhatjuk magunkat, akik elfogadnak és megértenek bennünket. Ha vannak ilyenek körülöttünk, ha van, akinek megmutathatjuk magunkat tettetés nélkül, akkor rá fogunk jönni, hogy nem is vagyunk elfogadhatatlanok és arra is, hogy sokan járnak hasonló cipőben. 

Hirtelen nem is leszünk egyedül és a sebezhetőségünk felvállalása meghozta nekünk azt az ajándékot, amit a kompenzálással és a tettetéssel akartunk sikertelenül kicsikarni: hogy megértenek, szeretnek, tisztelnek és elfogadnak bennünket. Méghozzá nem azt az álarcot, akinek mutatni akarjuk magunkat, hanem a valódi énünket.

• lélekhangok önbecsapás önismeret önszeretet

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Várszegi Réka