Mucha Dorka az a személy, akinek határozott véleménye van mindenről. Aki elsőkönyves író, a 21. század kiadónál jelent meg „Puncs” címmel a regénye. Akinek a könyve pont olyan, amilyen őmaga: tömör és őszinte. Nincsenek nagy barokkos körmondatai, nincsenek nagy klisés megfogalmazásai, egyszerűen letisztult és önazonos. Nem olvastad még a könyvet? No akkor először olvasd el az interjúnkat vele, aztán irány a könyvesbolt!

„Annak, aki úgysem olvassa el.” Mi az üzenete a Puncsnak, saját meglátásod szerint? 
Nem szántam senkinek, és nem akartam valamilyen üzenetet lenyomni senkinek a torkán. Az biztos, hogy olyan emberek kezébe adnám, akik keresik a helyüket a világban, és félnek attól, hogy rossz döntést hoznak, és elcsesznek valamit. Ha van bármilyen üzenete a könyvnek, akkor ez: igenis el lehet rontani a dolgokat, lehet rossz döntéseket hozni, de az a fontos, hogy ezeket akkor is te hoztad meg. Nem más. És a következmények is csak a tieid. 
 
Még mielőtt a könyvről beszélünk, előtte kicsit térjünk vissza Oxfordhoz. Milyen volt a kinti lét?  
Semmi fontos dolgom nem volt, és nem is csináltam semmit, ha jobban belegondolok. Családtagokhoz mentünk látogatóba, és megyünk is elég gyakran. Nagyon szeretem az angol tájat, az angol vidéket, az angolok lassúságát és nyugodtságát. Magam sem tudom, miért, de nagyon közel áll hozzám az esős idő, és ahogy Gandalf pöfékel a pipájából.

Mennyire és miben volt hatással az írói hangodra, vagy magára az írásra az angol irodalom?
Az én írásaimat elsősorban az angol-amerikai irodalom határozza meg, és nem a magyar. 
Úgy tapasztalom, hogy nálunk még mindig vannak tabutémák, még mindig tekintélyelv szerint adunk ki könyveket, (nagy írónak ugye nem illik megmondani, hogy rossz a könyve), és ami a legdühítőbb: még mindig ássák az árkokat a szépirodalom körül, dobálóznak a magasirodalom kifejezéssel. Még mindig hisznek páran abban, hogy az olvasóval nem kell foglalkozni, lenézik az olvasókat, aztán a saját olvashatatlan szövegeiket és sikertelenségüket azzal magyarázzák, hogy igen, az emberek bunkók, és nem értik ezt a magas művészetet, amit ők művelnek. Pedig az esetek jelentős részében ők maguk nem tudnak különbséget tenni művészet és szar között. Szerencsére az olvasó tud.
Nem nagy titok, hogy olyan helyekre megyek, (vagy menekülök), ahol jó és rossz szöveg van, nem pedig ilyen vagy olyan művészet. És ha a legközelebbi ilyen hely egy szigeten vagy egy kisvárosban van, akkor bizony néha el kell oda is menni.

Amikor elkezdődött ez a #metoo-mozgalom és sorra derültek ki ilyen-olyan esetek férfiakról, akik kihasználták a hatalmukat, mi volt az első gondolatod? Szerinted miért éppen most, és így jött el ennek a mozgalomnak az ideje, s valójában eljött az ideje Magyarországon is? 
Szerintem ez a mozgalom mindenhol sikeres volt, csak nálunk valahogy ez is félrecsúszott. Több emberről kiderült, hogy mit művelt, és igazából a politikai hovatartozásuk szerint vagy nagyon elítéltük őket vagy csak legyintettünk rá, hogy ó, hát ő milyen jóember, rá nem lehet haragudni. Pont a napokban derült fény egy újabb esetre, ahol ráadásul az egykori tanár vallotta be ezeket a zaklatásokat. Az ő esetében jogilag (is) felnőttekről van már szó, tizenakárhány éve történt, mégis olyan ficánkolás történt a neten, hogy inkább tűnt nekem egy elfelejtett ember kapálózásának, hogy figyeljenek rá, mint egy vallomásnak vagy valódi bocsánatkérésnek. Nekem így tűnt most ez, aztán ki tudja, mi az igazság. Ami viszont sajnos közös az összes magyarországi botrányban: nincs következmény.

Saját véleményed szerint, az Y és Z generáció hogyan dolgozza fel a traumákat, hogyan birkóznak meg a problémákkal? 
Ahogy otthon megszokták. Elfojtják, vagy valamihez nyúlnak, alkoholhoz vagy drogokhoz. Mondjuk mostanában divat terápiára és pszichológushoz járni, szóval már az lett a másik megoldás. Bocsánat, nem vádként mondom ezeket, egyáltalán nem bírálva. Nem tudom, melyik a jó vagy a helyes, vagy ha nem is helyes, de melyik működik a legjobban. Mindenki arra keresse a megoldásokat, amerre csak tudja. Én próbálom a családommal, a barátaimmal, és főleg a férjemmel megbeszélni a dolgaimat, de abszolút megértem, hogy baromi nehéz, ha nincs kihez fordulni. 
Hogy egy kicsit visszakanyarodjak a szakmámhoz: az olvasás is segít. Megmutatja, hogy bizonyos helyzetekben mások hogyan cselekedtek, hogy a problémák között, a nehézségekben merre keresték a kiutat. Az olvasás nekem is segített feldolgozni pár dolgot, megmutatta, hogy ha úgy is érzem, egyáltalán nem vagyok egyedül.

És tényleg az Y generáció az, aki hajlamos függni a partnerétől, vagy azért a Z generáció is magába hordozza az elkötelezettség iránti félelmet? És mit jelent szerinted a valódi elkötelezettség, felelősségvállalás, párkapcsolat?
Fúha. Az biztos, hogy nem tudom, melyik generáció milyen, legjobb esetben is csak a tendenciákat, folyamatokat látom. Személy szerint a problémát nem abban látom, hogy nem tudnának (tudnánk?) felelősséget vállalni vagy elköteleződni, hanem felnőni nem tudunk. Előttünk az alap az volt, hogy dolgozunk, ha tetszik, ha nem, és vannak mérföldkövek, amelyeket el kell érni. Társ, házasság, gyerek, munka, kinevezés, ilyesmikre gondolok. Persze, ettől el lehet térni, de azért az élet alapvetően ezeknek a nyomvonalán körvonalazódott mindig is, még akkor is, ha valaki baromi nagy művész volt vagy hippi. 
Most azt látom, hogy az én generációm nem találja a helyét, kényelmetlennek érzi ezt, kerülőutakat keres. Hangzatos szavakat találnak ki ezekre a kerülőutakra, mint kötetlen és rugalmas munkaidő, megalkották ezt a bullshit szöveget, hogy éld az álmaidat és a hobbid legyen a munkád, meg dolgozz otthonról. Én ezekben nem hiszek, így csak meggyűlölöd, belefásulsz abba, amit csinálsz. Aztán mivel a hétköznapokban sem tudják vállalni azt a kötelezettséget, hogy bejárjanak egy megadott helyre, megadott időben, hogy tudnának egy másik emberi lénnyel normális emberként viselkedni? Hogy tudnának foglalkozni egy másik ember érzéseivel és világával, amikor reggel sem sikerül ugyanakkor felkelni, hogy egészen banális feladatokat elvégezzenek? Vagy uralkodnak a másikon, vagy le se szarják. Bocsánat, nagyon kijött ez belőlem, de így látom. Elköteleződni, felelősséget vállalni, párkapcsolatban élni mind-mind döntés kérdése. Minden reggel eldönthetem, hogy hogyan élem aznap az életem.

 

Csak nyugodtan jöjjön ki belőled, én is azért merem tőled megkérdezni ezeket, mert azt érzem, a könyved által is, hogy elég határozott véleményed van erről, és sok minden másról is. A 114. oldalon van a kedvenc részem a könyvben, amikor is az Y generációról írsz, hiszen a főszereplő is ehhez a csoporthoz tartozik, valahogy itt ennél a résznél éreztem a csúcspontot, ami lehet, eléggé furának tűnhet, de itt volt az a nagy bumm, kiakadás, kiosztás, feszültség, vagy nevezd bárminek, ami végre felszínre tört. Az előző oldalakon ezt a feszültséget írtad körbe, majd a 114. oldalon megérkezett a főszereplő, és te is. Miközben írtad a Puncsot, neked hol volt az a gondolatod, hogy „na, most érkeztem meg”?
Nekem maga az írás, az alkotási folyamat volt ilyen. Végig nagyon őszinte akartam lenni. Totth Benedek volt a mentorom, aki végig biztatott, aztán pedig Berta Ádám, a szerkesztőm, és a 21. század kiadó is hagyta, hogy arról és úgy írjak, ahogy nekem jólesik. Előtte volt egy elég rossz időszakom, nagyon kiábrándult voltam. Ezt úgy értsd, hogy tényleg, utáltam mindent és mindenkit, elegem volt. Olyan Trainspottingosan. Azt akartam, hogy én és a könyvem mások legyünk, maradjunk meg őszintének. A korábbi önmagamnak akartam megfelelni, bebizonyítani neki, hogy nem daráltak be. Azt a részt, amit kiemeltél, magamban vádiratnak hívtam sokáig, és nem voltam biztos benne, hogy helye van a könyvben. Jó ezt hallani, és többen mondták már, hogy az a rész jól sikerült, mint egy tisztességes pofon.

Mindenki, kivétel nélkül, összehozza a Puncsot a puncs.hu-val, de én nem fogom. Inkább arra lennék kíváncsi, hogy mennyire volt könnyű vagy nehéz azokat a részeket megírnod, amikor konkrétan a pénzről és a hatalomról volt szó a Tanár úr és a főszereplő között? 
Meglepően egyszerű volt, de nem is tudom, miért. Meg szoktam kapni kritikaként, hogy van, aki nem érzi, hogy ez a lány szerelmes lenne a tanárba. Pedig de, a pénz direkt ezért került bele, mert még ezt a megalázást is, hogy fizetnek neki, még ezt is elviseli, hogy a tanárral legyen.

Nincsenek túlírt mondataid, valahogy az egyszerűség olvasható ki a könyvedből úgy, hogy mégis minden harmadik mondatnak van vagy három mélyebb tartalma. Hogyan működik nálad a regényírás? Honnan tudod, miket kell kihúznod ahhoz, hogy ne legyél túl sok?
 Megszállottan tudom pusztítani a szöveget. Néha már komikus, amit tudok művelni. Általában nagyon kevés időm van, ezért úgy ülök le írni, hogy tudom, hogy mit akarok mondani. Ha már megvan a történet, hogy honnan hova megyünk a karakterekkel, akkor egyszerű dolgom van. Nagy Ildikó Noémitől hallottam évekkel ezelőtt, hogy a szöveg az, ami ráfér egy A4-es lapra, ami azon túl van, az hazugság. Ezt sokáig nem tudtam elengedni. Úgyhogy amikor írás közben észreveszem magamon, hogy olyat írok, amivel nincs célom, amikor van olyan szó, aminek nincs funkciója, akkor az megy a kukába.

Ezt aláhúztam a regényben is, és mindenképpen meg szerettem volna kérdezni tőled: Hány csepp könnytől számítjuk sírásnak a sírást?
Néha könnyek nélkül is megy, valahogy ott legbelül, de egytől már mindenképpen. Nem tudom. Azt tudom csak, hogy ha már órák óta sírsz, az már masszív bőgés.

Tudatos vagy, vagy az ösztönödre, a belső hangodra hallgatsz inkább?
Korábban nagyon bizonytalan voltam, és másokra hallgattam. Most inkább a saját kis józan eszemre, a kis csekély értelmemre próbálok. Lehet, hogy nem mindig jó, de jobb a saját hülyeségemért felelni, mint másokéért.

Nyilatkoztad, hogy elkezdtél írni egy újabb regényt. Lehet tudni, hogy miről fog szólni?
Most kegyetlen tinikről írok. Egyelőre annyit tudok, hogy durvább lesz, erőszakos, és a nyelve még szikárabb, mint a mostanié.

+1 Ha egy könyvet kéne kiválasztanod, amit szerinted mindenkinek el kéne olvasnia, melyik lenne az a könyv?
Ilyenkor egy egész listát tudnék írni. Inkább szerzőket mondok, akiktől bármit, jó szívvel ajánlok. Magyarok közül: Szabó Magda, Hazai Attila, a Péterfy házaspár, Grecsó Krisztián és Totth Benedek. Amúgy pedig Salinger és Nabokov minden mennyiségben, Sylvia Plath, Bret Easton Ellis, és a legnagyobb szerelmem: Donna Tartt.

• interjú könyvek mucha dorka puncs

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!