Miért áruljuk el idegeneknek a titkainkat?
Te kivel szoktad megosztani a problémáidat, a legféltettebb titkaidat? Naplót vezetsz, vagy a legjobb barátod tanácsát kéred ki? Esetleg te is árultál már el magadról intim dolgot egy vadidegennek?
Szinte mindenkivel előfordult már, hogy a vonaton, buszon, esetleg a repülőn ülve egy unatkozó idegen szóba elegyedett vele. Mindezt azért, hogy hosszú, unalmas monológba kezdjen a saját egészségügyi állapotáról, a munkahelyéről vagy éppen a házasságáról. Lehet, hogy léteznek olyan emberek, akik az életüket a tömegközlekedési eszközökön élik, de van ennek sokkal ésszerűbb magyarázata is.
A Harvard Egyetem szociológusa, Mario Luis Small pontosan ezt a jelenséget próbálja megfejteni. A modern romantikus felfogás így szól: „a párod legyen a legjobb barátod”. Eszerint a férjed/feleséged legyen a szeretőd, az ivócimborád, a gyermeked másik szülője, szóval egy multifunkcionális szerepkörbe szuszakolt mindenes. De egészséges ez? Persze hogy nem! Sőt: a megkérdezettek fele arra a kérdésre, hogy kit fogadtak legutóbb a bizalmukba, azt válaszolták, hogy nem fontos személyt. Inkább csapost, fodrászt – vagy éppen egy 6 órás repülőúton mellettük ülő embert.
Mi, emberek ugyanis sokkal több idegent fogadunk a bizalmunkba, mint gondolnánk. Ez elsőre szörnyen hangzik, de nem meglepő. Egy magányos, atomizált társadalomban, ahol minden felszínes, ki másnak tudnánk kiönteni a lelkünket, aki meg is hallgat? Furcsának tűnhet, de pontosan azért keresünk félig-meddig idegen, random embereket, mert nincs köztünk közeli kapcsolat! Akivel megosztjuk a titkainkat, alapvetően kívül álló, így objektíven tudja tekinteni a dolgokat. Sokszor azért van szükség ezekre az emberekre, hogy legyen, aki MEGHALLGAT. Tanácsot csak ritkán várunk, sokan pszichológushoz is csak azért járnak, mert nem kapnak otthon elég figyelmet. Ezt számos kutatás bizonyította már. Az idegen emberek nem fognak felhördülni, pletykálni, távol állnak a mi problémáinktól. Sokszor egy terapeuta segítségével ér fel egy ilyen szituáció. A pszichoanalitikus, Freud is azt vallotta, hogy a terapeutának úgy kell viselkednie, mint egy tükör, önmagát kell tisztán látnia a betegnek. Hagyni kell, hogy mindenki maga jöjjön rá a megoldásra, az igazságot pedig nem szabad ferdíteni. Egy közeli, nem objektíven gondolkodó jóbarát márpedig nyilván előbb fogja beleártani magát a helyzetünkbe – ami akkor is káros lehet, ha jó szándékkal teszi.
Borzongató gondolat, de talán a világ összes házasságát, barátságát, gyermek-szülő viszonyát meg lehetne menteni azzal, ha nemcsak szeretteinket traktálnánk mindenféle gonddal. Nem szabad a jó kapcsolatokat tönkrevágni azért, mert lelki szemetesládának használjuk a másikat – igazából senkit nem lehet erre használni. De kikérni a másik véleményét még nem bűn. Vagy vezessünk naplót. Elsőre bele sem gondolunk, de a kevésbé közel álló ismerősök ugyanolyan fontosak lehetnek tehát, mint a közeliek. Erre van is egy szociológiai kifejezés, ezt nevezik a „gyenge kötések/kapcsolatok erejének”. Érdekes, de például álláskereséskor általában kapcsolati hálónk távolabbi tagjait vetjük be. Szóval, ha mondjuk épp friss diplomával a kezedben téblábolsz mert nem találod még a helyed, lehet hogy érdemes kutakodnod Facebookon azok között is, akikkel eddig csak köszönőviszonyban álltál. Vagy ne lepődj meg, ha egy nap majd pont te leszel az, akit felkeresnek. Szóval ismerkedj bátran, mert sohasem tudhatod előre, mit hoz a sors!
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez