Mert már nem tudjuk máshogy hogyan kell. Félig akarunk, mert így sokkal kényelmesebb, nem kötelező a beleállás a dologba. „Csak elvagyunk”- mondogatjuk magunknak. De mi történik közben bennünk?

Mert mindannyian jónak születtünk, tiszta, szeretettel teli szívvel aztán az évek, meg a sok a pofon, csalódás elkorcsosítja a bennünk lévő érzéshalmazt. Ráfogjuk mindenre és mindenkire, hogy a hiba általuk van és nem bennünk keresendő. Holott a valódi ok, az mindig belőlünk indul, ered. Csak ezt képtelenek vagyunk beismerni.

Nem a hazug kapcsolatok a követendő példák. Nem az, amiben nincs szeretet, amiben a törődésnek, a tiszteletnek és az őszinteségnek még csak szikrája sem látszik. Nem az a jó minta, amibe azért megyünk bele, hogy ideig-óráig instant módon melengessük a szeretet után sóvárgó lelkünket, testünket. Mert ezt csináljuk.

Szavakkal szeretünk, tettek helyett.

Óriási szívdobbanásokat, őrült szenvedélyt várunk, de mi magunk képtelenek vagyunk mindezt megteremteni. Hiszen rettegünk a csalódástól, attól, hogy újra sérülünk majd. Kell a komfort, a kényelem. Azt már jól ismerjük, nagy baj nem lehet. Egymásnak és egymásban nem hiszünk, pontosan annyira nem, amennyire magunkban sem. Nem hisszük a boldogságunkat. Sem pedig az esélyt, hogy ezúttal működni fog.

Csak titokban vágyódunk egymás után. Titokban kérleljük a Sorsot, hogy vezessen el a másik lelkéhez. De mi mit teszünk meg ezért? Kimondjuk, hogy szeretjük egymást, hogy hiányzunk egymásnak, miközben a cselekedeteink ezzel bőven szembe mennek.

• elfojtás érzelmek érzések falak félelem lélekhangok szerelem szeretni

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!