Annyit adok, amennyit még képes vagy visszadni

Igen, elfáradok a szinkron mozdulatokban. Kissé öntörvényűen, a saját ütememre mozdulok. Lemaradok tőled, vedd észre. Már az is megbizsergeti a szívemet, hogy mindezt észlelted, és tenni akarsz ellene, akarod, hogy újra szinkronban legyünk. Folyó akarsz lenni, kényeztetsz, megtisztítasz, felfrissítesz, megvársz, megvárod, amíg utolérlek. Előfordul, hogy ez fordítva történik, ilyenkor én várok rád, hagyom, hogy part legyél, időt adok neked. A szeretet adásának és elfogadásának érzékeny egyensúlyát kell megtalálnunk. Makacs, befolyásolhatatlan gyerekként csetlünk-botlunk, és az emberi kapcsolatok bonyolult, bejárhatatlan rendszernek tűnnek. Éppen ezért, csak „elvagyunk” bennük. Érzelmi zombiként viselkedünk olyan szituációkban, amikor egyetlen ölelés megoldana minden problémát. Vannak, akik egyenesen irtóznak a meghitt beszélgetésektől, és a kommunikációmentes, néma csöndekben elvárják a gondolatolvasást. Ha ez nem történik meg, a másik ember persze hogy simán fafej, érzéketlen tuskó, és mehet a szemét közé. Az emberi kapcsolatok nyelvét kis érzelmi ráhangolódással mindenki képes lenne elsajátítani.

A konfliktus nem valami rossz, ördögtől való ártalom, nem azt jelenti, hogy kapcsolatunk végérvényesen megromlott, és nem marad más kiút számunkra, mint a szakítás. Inkább visszajelzés, azt mutatja, hogy egyikőnk sem adta fel az egyéniségét. Ahol soha nincs semmilyen konfliktus, ott egyikőnk feladta önmagát.

Meg kell adni a társam számára az egyensúly érzésének lehetőséget. Lehetőséget kell adnom , hogy érezhesse, hogy nem csak a kapni jó, hanem az adni érzése is nagyon kellemes érzés. Ez nem egyenlő ridegen tartással, szerelmi éheztetéssel. Két szabad lelkű autonóm ember számára elkerülhetetlenek a súrlódások, a konfliktusok. A konfliktus nem valami rossz, ördögtől való ártalom, nem azt jelenti, hogy kapcsolatunk végérvényesen megromlott, és nem marad más kiút számunkra, mint a szakítás. Inkább visszajelzés, azt mutatja, hogy egyikőnk sem adta fel az egyéniségét. Ahol nincs konfliktus, ott egyikőnk feladta önmagát.

Előző

2 / 2. oldal

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Király Eszter

A párkapcsolat tartja elénk a legélesebb, leghitelesebb tükröt önmagunkról. Megláthatjuk benne saját pompánkat is, de a hiány mindig jéghidegen fog arcul csapni. Belenézni abba a tükörbe, amit a társad tart neked mindig nehéz. Elfuthatunk a saját tükörképünk elől, és megpróbálhatunk olyan látványt találni, ami megfelelő, amit el tudunk viselni, de bárkihez is szaladunk, csak saját magunkat fogjuk látni benne. A tükröt dühödten, össze lehet törni, de eljuthatunk olyan szintekre, ahol képesek vagyunk önkritikával, önismerettel szemlélni a gyengeségeinket, így a kapcsolatunk réseit, hibáit is. Ebben a felismerésben, és fejlődésben segítek az írásaimmal. Cikkeim a párkapcsolati témákon túl érintik a női-férfi szerepegyensúly fennmaradásának, és a hagyományos értékek megőrzésének fontosságát is.