Már nem vagyok hajlandó megérteni az emberek viselkedését. Már nem analizálom ki mit mondott, mit gondolhatott közben, és miért. Már nem keresek indokot a köddé válásra, erre a ma időkben divattá vált, némán beszédes kommunikációs formára, a kikapcsolt telefonra, a lebeszélt és soha sorra nem kerülő találkozásokra, a látszólag nagy súlyú kimondott szavakra, melyek azonban gyorsabban pukkannak el és vesznek semmibe, mint egy szappanbuborék.

Megtanultam, hogy a „totál be vagyok havazva” az érdektelenek kifogása. Mert ha számítok, akkor soha senki nem lehet annyira elfoglalt, hogy ezt ne mutassa ki. Felgyorsult a világ, mégis időnket saját épülésünk függvényében osztjuk be, vagyis arra van időnk, amire akarjuk, hogy legyen. Ezért a „nem tudtalak visszahívni, totál be voltam havazva” számomra lényeges üzenetet hordoz: ebben az emberi kapcsolatban nem vagyok fontos, és semmi keresnivalóm nincs benne.

Nem akarom alulmotivált, lelkesedést és önértékelést vesztett "munkahelyi zombiként" leélni az életemet. Nem leszek rögeszméssé vált, két lábon járó irodai, vagy egyéb munkahelyszíneken előforduló boldogtalan, kiégett, feladatokat gépiesen teljesítő élőhalott. Megtanultam, ha nem kapok tiszteletet, a munkámról folyamatos visszajelzést és pozitív megerősítést, ahol a tehetségemet szemétlapátra söprik, ahol a hely lehúz és megbetegít, onnan menekülnöm kell. Olyan munkát kell végeznem, amiben hiszek és amitől ragyog a lelkem.

Nem fekszem már lélektelen gyönyörkeresők lábai elé, nem bonyolódom méltatlan viszonyokba, majdnem kapcsolatokba. A majdnem szerelmek, azok nem szerelmek. Azok csak laza, ilyen-olyan, pillanatnyi, illanó vonzalmak, de soha nem fejlődnek, hanem csak  megrekednek, stagnálnak. A szerelem és a tisztelet felbecsülhetetlen ajándékok. Ha valaki képtelen ezt viszonozni, akkor nem érdemli meg, hogy bármit is adjak önmagamból. Az önbecsülésemnek tiszta, átlátható határa van. Nem vagyok karitatív szolgálat, online katalógusból kiválasztott kellemes társaság, kulináris élmény, vagy látogatható szépség. Nincsenek funkcióim, nem csupán szexre, főzésre, vagy kulturális eseményekre vagyok programozva.

Már nem vagyok hajlandó kétségbeesetten, vigasztalhatatlanul, erőltetve jó viszonyra törekedni az exkapcsolataimmal. Vannak és lesznek emberek ugyanis, akiket úgy kell hátrahagynom, hogy vissza sem nézek a vállam fölött. Egy elmúlt szerelmet, ami nem épített, csak rombolt, de mégiscsak a tanítóm volt, sem szeretnem, sem gyűlölnöm nem kell. Felesleges azon tűnődnöm, hogyan fejtsem le róla az ördögálarcot, hogyan lássam meg alatta az érzékeny, szerethető emberi lényt. A szeretlek ellentéte nem a gyűlöllek, hanem a szerettelek. Van, akivel csak a semlegesség, a tényszerűség, gépies közöny, és nulla érzelem működik.

• önbecsülés önbizalom önismeret

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!