Valamikor réges-régen egészen más elképzeléseim voltak a jövőről. Aztán persze, ahogyan az ember tudatára ébred, és szembetalálkozik a valósággal, rádöbben, a dolgok nem úgy mennek, mint ahogyan azt ő egykor megálmodta.

Mondhatnám, hogy mennyire szomorú, de talán mégsem az, hiszek abban, hogy minden dolognak oka van, és voltaképpen ott vagyunk, ahol éppen lennünk kell. Hiszek ebben, igen. Valamikor réges-régen én is - ahogyan mindenki más is - elterveztem a fejemben a tökéletesen felépített életet. Hogy majd közel harminc évesen boldog családban élek majd, és lesz egy kiskutyám, és sokat fogunk utazni, mert utazni jó.

Ébredj fel Csipkerózsika, igaz? És így is lett. A megálmodott jövőkép távol van a valóságtól. Persze, lehetett volna ez másképp is, talán, ha egy másik úton indulok el. Ki tudja? Furcsa, hogy mindannyian felépítünk magunkban valamit, ami alapján próbálunk a boldogság felé haladni, de mind tudjuk azt is pontosan jól, hogy az életnek időnként egészen más tervei vannak velünk. Megélünk rengeteg boldog és rengeteg nehéz helyzetet. Átélünk sok-sok érzést, érzelmet. Veszekedünk, aztán kibékülünk. Sírunk, percek múltán hangosan nevetünk. Beleszeretünk emberekbe, majd idővel nem értjük, hogy mit is szerettünk valaha a másikban. És a napok csak mennek, mi pedig várjuk azt a bizonyosat, még mindig.

Van aki vállalja, van, aki tagadja, de mind várjuk a beteljesedést. Azt a pontot, ahol elhisszük, hogy meg is érdemeljük mindazt, ami velünk történik. Mert van az úgy, nagyon gyakran, talán nem is tudatosan, hogy mi vagyunk, akik ellökjük magunktól a boldogságot. A lehetőséget arra, hogy teljesek lehessünk... mert félünk, mert már régóta nem tudjuk milyen is volt az a kép, amit valaha megálmodtunk magunkban, magunknak.

• boldogság érzések jövő lélekhangok múlt szabadság

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!