A nap végén

Igazából azt is mondhatnám, hogy de változnak. Csak nem radikálisan és nem véglegesen. Átmenetileg képesek vagyunk eljátszani, hogy ha a másik kockát akar akkor karikaként is lehetünk azok. De idővel mindenkinek be kell látnia, hogy nem azzal van a baj, hogy valami nem tud változni, hanem hogy mi akarjuk hogy más legyen. Ami azért nem jó, mert a szeretet nem reguláz. A szeretetben mindegy, hogy fekete valami vagy fehér, mert nem ez fog számítani. A szeretet lehet szerelem, ami vak és csak idővel lát meg dolgokat, de vannak olyan megmagyarázhatatlan csodák is az életben amik csak nagyon ritkán történnek.

Például olyanok, hogy az ember belenéz valaki szemébe és egyszerre megáll a világ forgásában minden. Egy pillanatra úgy érzed elszorul a torkod és valami egészen különleges módon bizonyossá válik, hogy dolgotok van egymással. Feladatotok lesz, ami ha "csak " annyi, hogy legyen egy finom pillanat az életetekben, rendben lesz úgy. De ez a pillanat azt is jelentheti, hogy lehetséges, hogy egymást kell elkísérni egy fantasztikus utazásra, ami akár egy életen át is tarthat. Amit most nem kell megnevezni vagy tudni mit jelent pontosan. Egyszerűen jó tudni, hogy van egy másik ember aki a létezésével megnyugtat téged. Őt érdekelni fogja, hogy mi az ami téged nem hagy nyugodni, tudni akarja ki vagy a világban és a kevésbé fontos dolgok is érdeklik őt. Érdekli, mert rólad van szó.
Csak sejted, hogy ez most valami egészen másról szól. Óvatos vagy egészen addig a pontig, amíg az lehetséges. Gondolkozni próbálsz olyanokon, akik a múltban okoztak valamit ami megkérdőjelezhetné a jelent. Megkérdőjelezhetne bármit, kivéve ezt az érzést. Amiben a valóság az, hogy bármennyire félted magad, jóval hamarabb elkezdődött amire vártál. Ettől olyan természetes ez a folyamat, miközben félelmetes volt néhány hete, hogy valakivel újra beszélj arról, hogy ki vagy te valójában. Mert nem akartad beengedni és lehet hogy ezt a személyt se szeretted volna, de megtörtént és már abban a pillanatban tudtad, hogy ez más lesz mint azelőtt. Főleg, mert annyi minden veszett el az évek során. Például barátságok amikről gondoltál valamit, nagy pofonok az élettől amikre nem számítottál és rengeteg olyan esemény ami miatt óvatosabb lettél. Annyira, hogy a dolog amiben hittél egy kicsit kezdett megfakulni. De jött valaki, akinek színes ceruza volt a kezében és kérdezés nélkül érkezett. Te pedig ott álltál és hagytad, hogy minden egy kicsit jobb legyen anélkül, hogy féltél volna bármitől.

Mert valahol a világban mindenkinek kell találnia valakit, akire azt mondhatja, hogy annak a másiknak szó nélkül a kezébe adná a saját életét, egy olyan valakit aki pont annyira olyan amilyennek lennie kell, nem olyan amilyennek elképzeljük. Ezt pedig nagyon fontos megérteni, hogy az elképzelés nem mindig azonos a valósággal és néha jobb ha csak hagyjuk megtörténni a dolgokat ahelyett, hogy akarnánk hogy így vagy úgy legyenek. De ehhez elkerülhetetlen, hogy olyan ember legyen mellettünk, akivel nincs szükségünk annak a megerősítésére, hogy Ő az akire egész idáig vártunk.

Előző

2 / 2. oldal

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Krausz Dominika

Nem kötelességből írok, a tollamnak szüksége van valamire, ami megihleti. Sosem tudtam úgy alkotni, mintha ez egy megoldandó feladat lenne. Tizenkét évig versenytáncoltam, úgy tartják a nagy táncosok nem a technikájuk, hanem a szenvedélyük miatt válnak naggyá. Ezt a szenvedélyt mára az írás jelenti számomra, ez az én "váram", ahová ha kell elmenekülhetek és úgy érzem adhatok magamból valamit másoknak. A célom, hogy amikor olvassák a bejegyzéseimet, érezzék magukat jól az emberek egy olyan helyen a világban, ahol értékre lelhetnek. Függetlenül attól, hogy öröm vagy csalódás van a lelkükben, találjanak a soraim közt valamit ami hasznos lehet számukra bármilyen élethelyzetben.