A férfiak tényleg nem sírnak...vagy mégis

Gondoljunk bele a sok testépítő vagy státuszt és vagyont hajhászó férfi típusába. Ha érzelmi szabadság és belső elégedettség járná át őket, valóban szükség lenne ilyen szélsőséges állapotok hajszolására? Ugyanúgy megjelenik náluk, mint sajnálatos módon a nők körében is a versengés. Barbie babának lenni nem könnyű, de Ken-nek sem. A testképzavarok széles spektruma érinti ugyanúgy a férfiakat is. Társadalmunk nem tartja azt férfias férfinak aki esetleg vékonyabb, mackósabb, vagy csak szimplán nem tölt naponta több órát, nárcisztikus módon az edzőtermekben, protein shaket iszogatva. Miféle elgondolás ez? Nem lehet, hogy valakinek nem az a fő motivációja, hogy egész életében a külsejével foglalkozzon? Hanem mondjuk egy egészséges egyensúlyt teremtsen, önismeretre is szert tegyen, az elméjét is pillérezze, tanuljon vagy szimplán teljesítmény nélkül jól legyen magával. Ha feltesszük magunknak a kérdést, minket miért érdemes szeretni?

Hány külsőhöz kapcsolódó tulajdonság ugrik be? Egy se ugye? Vagy legalábbis nagyon az utolsók között. A külső megjelenésünk egy átmeneti dolog amivel nem gondolom, hogy ne kellene normális kereteken belül foglalkozni, de mélyebb értékek nélkül mit sem ér az a kép amit a külvilág felé láttatnak az emberek. Arra bátorítanám az összes fiút és férfit, hogy éljék meg bátran érzéseiket, semmi nem ciki, nem leszel kevésbé “férfias” tőle. Hiszen mindenki, úgy a férfiak is az anyaméh, meleg, komfortos, biztonságos burkából jönnek. Ugyanaz ez a puhaság igaz az emberi lélekre is. Csak megtanuljuk eltitkolni önmagunk elől is, hogy mennyire sebezhető és szenzitív az ember maga, nemekre való tekintet nélkül.

Előző

2 / 2. oldal

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!