Pajor Sándor

"Néha kedvem szottyan szürreálisnak ható sztorikat írni, mert ez fejezi ki legjobban, hogy ki is vagyok én valójában. Író vagy mérnök, esetleg motoros? Az vagyok, aki mindezekért cipel egy nagy fakeresztet hátán, miközben a mellkasomra tetováltak az évek, egy előítéletekkel teli skarlátbetűt"...





Férfiszempont: Rosszkor, rossz időben, rossz helyen

Megint az élet dobott nekem egy témát, ezért valódi gondolatok jönnek, nem egy fantasy regény első fejezete. Kezdem talán azzal, hogy van az úgy néha, hogy azt érzi az ember megtalálta végre az igazit. Nem történik semmi különleges, csak a lelkünk becsönget az agyunkba és egyszerűen bedobja a táskáját, mint a sulisok iskolakezdéskor az osztályterembe. Aztán telnek, múlnak a napok, a hetek és rájövünk, hogy egyedül élni mennyire más, mennyire elszoktunk tőle, hogy életünk egy-egy mozzanatát „meg kell” osztanunk valakivel. Az egyikőnk pl az életének párkapcsolati szempontból egy nehéz időszakának végén jár, építkezik és utálja a munkáját, míg a másik egy betegség után lábadozik, költözés után próbálja az életét rendbe tenni, egy beteg idős anyukával a hóna alatt.

olvass tovább

Férfiszempont: Tessék Uraim, itt a használati útmutató…

Elsőnek is szeretnék elnézést kérni a hölgyektől, mivel kizárólag „egy csapatban focizom”, hozzátok vonzódom, nem igazán tudom, hogy mi van a másik oldalon, ezért nem tudok a férfiakról írni. Szóval Férfitársaim, azt hiszem megtaláltam a megoldást, persze nem arra, hogyan találjatok egy normális párt magatoknak, hanem arra, hogyan ne essek bele egy szövevényes hazugságokkal teli párkapcsolatba, egy nem független hölggyel.

olvass tovább

Apucitest kontra izmos férfi test

Mostanában sokat hallom ezt a szót, apucitest. Miután kicsit nyomoztam a témában, kiderült, hogy a kifejezés több irányból is elindult hódító útjára, elsőnek egyfajta mémként terjedt el, miután Mackenzie Pearson, egy a 2010-es évek elején 20 év körüli lány, "Why Girls Love The Dad Bod" című írásában kifejtette, hogy vonzóbbnak tartja az "aputestű" férfiakat, mint a konditeremben kigyúrt testű hímeket.

olvass tovább

Férfiszempont: Hazugságok hálójában, pedig a belső hang segítene, ha hallgatnék rá

Már egy ideje nagyon „jóban vagyunk” én és a belső hangom. Persze fogalmam sincs, hogy ez egyfajta megérzés, ami bennem van, esetleg az intuíció hangja, netán isteni sugallat, vagy szimplán az ego unatkozik és dumál hozzám. Ma már tudatosan figyelek rá és tudom, hogy amikor elmegyek egy cukrászda előtt és folyamatosan szövegel hozzám, hogy pl mennyire finom lett ma a franciakrémes, az már simán elnyomom, de mi helyzet, amikor beül mellém az autóba az éppen aktuális randi partnerem és ordítva üvölt hozzám, hogy NE, JAJ, ÚJÚJ, azonnal dobd ki, ez egy pszichopata, meg fog ölni álmodban, kibelez, véged van! Hallgassak rá vajon, vagy csillapítsam le valahogy?

olvass tovább

Azt éreztem, hogy része voltam az előadásnak, bár az illatok és a hely aurája, ma még pótolhatatlan

Ki tudja, lehet pár év és ez is megoldódik, de most vissza a valósághoz, a Budapesti Operettszínház, La Mancha lovagja online előadásán „jártunk”, elvittem a barátnőmet a nappaliba és ezzel a meglepetéssel készültem. Figyeltem őt, ahogy kissé értetlenül nézte az előadáshoz vezető utat, valószínűleg azért, mert nem volt még része hasonlóban.

olvass tovább

Járvány, elszegényedés, szocproblémás hölgyek „szétnyitott”üzemmódban…

Megint csak maga az élet csókolt meg, mint egyfajta szürreális múzsa. Az elmúlt időszakban több ilyen hölggyel is próbáltam párkapcsolatot kialakítani, nem ítélkezem, sőt úgy gondolom, hogy mindenkinek jár egy esély, tök mindegy mit hozott otthonról és a múltja mennyire fényes, vagy homályos. Én mindig abból indulok ki, hogy egy új kapcsolatot sokkal könnyebb tiszta lappal indítani, lehetünk őszinték, persze csak akkor, ha a partnerünk részéről van erre fogadókészség. Én ilyen vagyok, illetve szomorú ezt kimondom, de a pontos megnevezés az, hogy már csak voltam…

olvass tovább