STYLENEWS


Szlovákiában tesztelt a Gender Racing

  • 2018. április 06.

A Gender Racing csapatának tagjai már lázasan készülnek a szezonra, legutóbb a Slovakiaringen láthatta őket a közönség, éles körülmények között. Eddigi tapasztalatokról, az évvel kapcsolatos elvárásaikról és a szlovák pályáról beszélgettünk a csapat tagjaival, Gender Tamással, Stern Rolanddal, Hefler Róberttel és Rónai Tamással.

olvass tovább

7 film, amiért érdemes moziba menni áprilisban

Bár véget ért téli filmes díjátadó szezon, ez nem jelenti azt, hogy ne érkeznének jobbnál jobb új filmek a széles vászonra. Sőt, mintha a természettel együtt a filmipar is felébredt volna egy kicsit, és idén tavasszal rengeteg olyan filmre számíthatunk, amelyeket nem érdemes kihagyni. Íme, az a 7 film, amelyek miatt szerintünk érdemes lesz moziba menni áprilisban!

olvass tovább

’Egyszerűbb lenne az élet, ha tudnám, mi ad ihletet, de talán unalmasabb is’ – interjú Hullan Bea festőművésszel

  • 2018. április 05.

Gyermekkorától rajzol, azonban sosem volt magával elégedett, így inkább fogtechnikusi szakmát szerzett. Véleménye szerint manapság nagyon előtérbe került az önmegvalósítás, így rengeteg alkotás jut el az emberekhez, ami egyfelől jó, másfelől viszont így könnyen veszhetnek el a sűrűben értékes darabok. Hullan Bea festőművésszel beszélgettünk inspirációról, a stílusáról és az emberek művészethez való hozzáállásáról!

olvass tovább

10 film, ha moziba mennél a hosszú hétvégén

Ha nem utaztál el a hosszú hétvégére, akkor is biztosan kedved lesz előbb-utóbb kimozdulni kicsit otthonról, és közös programot szervezni a barátaiddal vagy a családoddal. Ilyenkor abszolút kézenfekvő ötlet a mozi, ezért most összegyűjtöttünk 10 olyan filmet, amelyek között egyaránt találhattok kicsiknek és nagyobbaknak valót, ráadásul igyekeztünk romantikus, animációs, történelmi és akciófilmet is a listára tenni!

olvass tovább

Érdekességek Lady Gaga-ról

  • 2018. március 30.

Stefani Joanne Angelina Germanotta, művésznevén Lady Gaga, amerikai énekesnő, dalszerző a művészvilág egyik kiemelkedő alakja. Megbotránkoztató stílusa ellenére mégis Golden Globe-díjas, és hatszoros Grammy-díjas előadó. A napokban ünnepelte 32. születésnapját. Mi pedig most elhoztunk róla néhány érdekességet, amit talán eddig Ti sem tudtatok róla.

olvass tovább

TOP5: Quentin Tarantino filmjei

  • 2018. március 29.

A kétszeres Oscar-díjas amerikai rendező, színész, az amerikai független filmek egyik legkiemelkedőbb alakja. A napokban ünnepelte 55. születésnapját. Összegyűjtöttük az öt legmeghatározóbb alkotását.

olvass tovább

Elkészült a STRAND Fesztivál idei első himnusza

  • 2018. március 28.

A STRAND Fesztivál ebben az évben igazi különlegességgel készül a fesztivál rajongói számára, 2018-ban ugyanis a szervezők úgy döntöttek, nem elégszenek meg egy himnusszal, több dalt is szeretnének a STRAND Fesztivál zenéjeként tudni. Az első videó a New Level Empire „Odafuthatnánk" című számához készült.

olvass tovább