Szabó Magda: Megmaradt Szobotkának

Györgyjakab Ilka madara megérkezik.

Szobotka Tibor már nagyon korán komolyan foglalkozott a halállal. Szabó Magda volt a fény. Nem csupán férj és feleség, hanem egymásnak „szolgái, királyai, zsoldosai, bajtársai, szülei, gyerekei és soha nem csillapodó vágyú szeretői”.

Szinte az első percektől, illetve korábbról szól a négykezes, amelyet egyszerre jegyeznek, és innen is, onnan is megismerhetjük a művet, amely, hol a szerelem, hol a huszadik század, hol a boldogság, hol pedig az elmúlás emlékműve.

Györgyjakab Ilka madara megérkezik.

És akkor lesz elfogadott az író Szobotka, amikor már minden egy kicsit időn túlinak látszik. Amikor már talán nincsen jelentősége, és amikor már közelít az elkerülhetetlen vég. Az irodalomba mártott tollú élet szenvedéllyel, testi és lelki szinten egymásba fonódással segített, hogy az a madár késsen. Minél többet késsen.

A gyermek Szobotka éppen úgy látta, ahogyan a vég előtti. Szabó Magda pedig szeretettel és erővel állt ott az ablakban, hogy ne történjen meg az, ami éppen úgy elkerülhetetlen, mint maga az élet.

A kötet sorról sorra vonzza be az az olvasót egy semmihez sem hasonlítható, szeretettel körbezárt világba, ahol egyik a másikért és viszont megtett mindent, hogy az életmű teljes legyen az elmúlással.

Szabó Magda pontosan megfogalmazza kapcsolatuk lényegét még a közös világ felépítése előtt:

„Aki engem megkap, az megkap egészen, de azt el is veszem magamnak egészen én is, én nem vagyok se folytatás, se jóvátétel, nem tűrök se vetélytársat, sem emléket, sem álmot, egy árnyékot sem tűrök el, jól vigyázzon, aki engem szeret, és akit én szeretek.”

És, noha Szobotka Tibor sokszor ott is árnyakat látott, ahol bekúszott a fény, mégis, ha kívülről tekintünk a négykezes harmóniára, csak arra gondolhatunk, hogy az égben újra együtt írnak.

És ott már Györgyjakab Ilka madara sem zavarhatja meg a végtelen boldogságot.

Szabó Magda: Megmaradt Szobotkának (2018, Jaffa Kiadó)

Bokros László

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!