Kulcsszó keresés /


Itt vagyok - Amikor véget ér a keresés

Életem jelentős részében kerestem, pontosan sosem tudtam, hogy igazán mit, csak azt, hogy mennem kell, valami hajtott belül. Úgy éreztem meg kell értenem a miérteket, a hogyanokat, az életem szereplőit, és az okokat, amiért ők részesei lettek a történetemnek és megértenem a saját szerepemet ebben a nagy egészben. Aztán egyszer csak azon kaptam magam, hogy ezek a kérdések bennem sosem érnek el nyugvópontra, sosincs elég belőlük, hogy azt a lelki békét, amit annyira kutattam, nem hiszem, hogy valaha is fellelem és én végül megérkezek oda, ahová annyira szerettem volna önmagamban eljutni.

olvass tovább

Megbocsátás

Néha hiába mondjuk ki, hogy megbocsátunk, egyszerűen nem érezzük a szívünkben ezt az irgalmi állapotot. A megbocsátás egy hosszú folyamat, amelyben a léleknek meg kell küzdenie az őt ért sérelemmel.

olvass tovább

Mondj búcsút az érzelmi kimerültségnek

Gyakran érzed magad kedvetlennek, kimerültnek, tanácstalannak, szétszórtnak és elesettnek? Sokszor úgy tűnik, mintha mások, vagy a körülmények irányítanák az életedet? Előfordul, hogy gondolataid a múltban ragadnak, és képtelen vagy a jelenre koncentrálni, hát még a jövőre? Ha az kérdések bármelyikére igennel felelsz, nagy valószínűséggel te is érzelmi kimerültség valamely válfajától szenvedsz.

olvass tovább

Minden átmeneti - ezeket a dolgokat jobb észben tartanod, amikor éppen mélyen vagy lelkileg

  • 2025. november 16.

Vannak napok, amikor minden nehezebbnek tűnik, és úgy érezzük, mintha megakadt volna körülöttünk az élet. Ilyenkor jó emlékeztetni magunkat arra, hogy bármi is történik éppen, az nem végleges. A helyzetek változnak, az érzések mozdulnak, és ami ma túl soknak tűnik, holnap már egészen más színben áll előttünk. Ezért is fontos észben tartani néhány alapigazságot, amikor lelkileg mélyebbre kerülünk.

olvass tovább

Férfiak lélektana a horoszkóp szerint II.

Egy férfit nehéz lenne kiismerni, megítélni a horoszkópja alapján, hiszen mindannyiunk napjegye, csupán csak az ösztönös erőinkről ad tanúbizonyságot. Azért ez is több, mint a semmi, nem igaz? Ne vegyük túl komolyan, de azért egy kis betekintésre szert tehetünk a segítségével. Egy előző cikkben kielemeztük a zodiákus első hat jegyét és most következzen a folytatása .

olvass tovább