Kulcsszó keresés /


Konzervatív nyugalom – Audi Q8 55 Sportback e-tron

Idén tavasszal mutatták be a sajtó számára a megújult e-tront, amely a keresztségben a Q8 előtagot is megkapta. Rögtön két modellel is debütált a márka, mégpedig a hagyományos és a sportos vonalvezetésű Sportback formával. Műszaki alapjaik teljesen megegyeznek, egyedül a karosszéria kialakításban van különbség, amelynek révén a Sportback kisebb légellenállással és ebből következően jobb hatótávval és kisebb hátsó fejtérrel rendelkezik.

olvass tovább

Cselekedj, és ne reagálj!

Az emberek többsége reagál. Dolgokra, társakra, barátokra és helyzetekre. Tegyük fel, hogy a szüleid jogászok voltak, tőled is azt várják, hogy követed őket, de te profi sportolóvá akarsz válni. Ha követed a szüleid szakmáját, miközben a szíved egészen mást súg, akkor máris kudarcot vallottál.

olvass tovább

A lustaság mellett a túledzés is káros lehet

  • 2023. augusztus 19.

Egyre többen döntenek manapság az egészséges, sportos életmód mellett. Elkezdünk tudatosabban étkezni, eleinte csak ismerkedünk az új mozgásformákkal, majd hónapokkal később azon vesszük észre magunkat, hogy minden nap intenzív, másfél órás edzéseken veszünk részt, és kemény diétákat követünk. De honnan tudhatjuk, hogy mikor kell megálljt parancsolni - a saját egészségünk érdekében? Mert bizony nem csupán a lustaság lehet rossz hatással az egészgünkre, hanem bizony a túledzés is.

olvass tovább

Ha már gyors, legyen sport is – Suzuki Swift Sport

Kicsi, vagány és nagyon sárga. A 2020 végén modellfrissítésen átesett Swift Sport továbbra is egy feltűnő jelenség. Talán a legismertebb magyar márka már jó ideje nem Esztergomban készül, de valahogy mégis magunkénak érezzük. A Sport változat pedig ennél az érzésnél még többet ad, egy igazi versenyautós hangulatot és meglepően dinamikus képességet.

olvass tovább

Strandok Éjszakája - Gyerekprogramok és éjszakai csobbanás a Lupán

  • 2023. július 26.

Július 29-én, a Strandok Éjszakáján már délelőtt 10-kor kezdődik a programsorozat a Budapest „mediterrán tengerpartján", a Lupán. Napközben a gyermekes családok, a napfürdőző strandolók és az aktív beach- és vízisportolók élvezhetik a homokos partot és a türkizkék vizet. Délutántól szolid partisorozat adja meg a hangulatot mindehhez, és ezúttal éjfélig csobbanhatunk a holdfényes nyári éjszakában.

olvass tovább

Magyar sport tech céget díjaztak a futballvilág innovátorai

  • 2023. július 09.

A ‘Seyu - Együtt a győzelemért!’, a szurkolók bevonásával és szórakoztatásával foglalkozó megoldások terén világszerte elismert, vezető magyar sport tech startupot díjaztak a Johan Cruyff ArenA-ban megrendezésre kerülő Reimagine Football Challenge-en. A 2018-ban alapított cég első magyar vállalatként ért fel ilyen szakmai magasságokba és képviselte hazánkat a rangos eseményen a top 10 cég között, amelyeket 77 megoldás közül választottak ki 14 országból.

olvass tovább

Csobbanásra felkészülni! 4 autós úti cél a vízpartok szerelmeseinek

  • 2023. július 09.

Úszni szeretsz, vagy egy gumimatracon ringatózol szívesebben? Esetleg a vízi sportok vonzanak? Összeállításunkban olyan vízpartokat ajánlunk, amelyeknél az aktív nyaralás és a kényelmes vakáció kedvelői is megtalálják számításukat. Legyen az úti célod egy türkizkék színű tó vagy a hűsítően hullámzó tenger, a Mio™ fedélzeti kamerái az odavezető utadon is vigyáznak rád!

olvass tovább

Megnyílt a Nemzeti Sport fotókiállítása Balatonfüreden

  • 2023. július 07.

A Kékszalag vitorlásverseny csütörtöki rajtja előtt megnyílt Balatonfüreden a Nemzeti Sport fotókiállítása. A szabadtéri tárlatot a Kékszalag startja előtt Szöllősi György, a Nemzeti Sport főszerkesztője nyitotta meg. A válogatás vasárnap délutánig tekinthető meg a kikötő melletti Tagore sétányon.

olvass tovább

Sorvezetők – Skoda Octavia Combi 1.5 TSi e-Tech Style vs. Toyota Corolla Touring Sports 2.0 Hybrid GR Sport Dynamic összehasonlító teszt

Talán nincs is ideálisabb pillanat ennek a két nagyágyúnak az összehasonlítására, mint a mostani. Az autópiac újra mélyrepülésbe kezdett, a magánvásárlók száma vészesen visszaesett. Akikre továbbra is talán jobban lehet számítani, azok a céges vásárlók. Persze a Corolla és az Octavia nem csak a vállalkozások számára izgalmas modellek, hiszen családi autónak is kiválóak. Múlt havi hír, hogy az Octavia újra átvette az eladási számok alapján a vezetést, így nagyon kíváncsiak lettünk rá, hogy mennyire érdemes erre a cseh márka.

olvass tovább

Férfiszempont: Te sokkal jobbat érdemelsz. Olyan jó vagy.

A te szádból is elhangzottak már ezek a mondatok, mikor valakit ejteni próbáltál, mint a fakezű kölyök a fagyit? Azt is tudod, hogy eközben pont az ellenkezőjét gondoltad? Valójában azért pattintottad le a döbbent őzike szemekkel bámulót, mivel meggyőződésed volt, hogy találnál jobbat is. Régen én is elkövettem. Sajnos. Nincs ezen mit szépíteni. Akit tényleg elég jónak gondolsz, akire felnézel, akihez vonzódsz, azt sosem penderítenéd ki ilyen olcsó módon. Azon igyekeznél inkább, hogy teljesnek, kellően szabadnak és biztonságban érezze magát melletted. Kedvezni akarnál neki, sport analógiával élve nem leküldeni a pályáról, hogy idő előtt eltűnjön az öltöző folyosóján, aztán a zuhany gőze alatt, "merhát" annyira jó... Nem?

olvass tovább