A hagyományos koreai nemzeti viselet (hanbok) évszázadok óta különbözik a szomszédos népekétől, noha előzménye az északi nomád törzsek kaftánviseletéhez hasonló öltözék lehetett, s számos kínai jellegű viseleti darabot is átvettek. A koreai öltözék alapvető jellemvonása, hogy - nemre és származásra való tekintet nélkül - két részből állt.
A női ruha felső része a hosszú ujjú blúz, melyet mellmagasságban jobboldalt kötötték meg a ruha díszéül is szolgáló félágas masnival. Hozzá sűrűn redőzött, hosszú szoknyát viseltek. A bolerószerű blúz jellegzetes vonalú ujjaival széttárt madárszárnyhoz hasonlított, és mozgáskor a hosszú szoknyával légiesen könnyed sziluettet kölcsönzött. A női ruha felett - főként a tehetősebbek - ujj nélküli, pelerinhez hasonló köpenyt viseltek. Ennek sűrű redőzésű, kapucniszerű fejrésze az arc nagy részét is eltakarta.
A női öltözékhez tartozott a díszes legyező, továbbá a színes hímzésű selyemtarsoly, melyben piperetárgyakat tartottak. A hagyományos női öltözék jellegzetes dísze volt a norigae-nek nevezett, rojtköteges függődísz-kompozíció, melynek selyemzsinórokból készült függesztő ágaira (az ágak száma 1-3-5 lehetett) különböző alakú, csomózott mintákat formáztak.
A korallból, nefritből, malachitból, borostyánkőből, igazgyöngyből készített ékítmények, továbbá az arany-, ezüst- vagy aranyozott réz ötvös díszek és hímzett textilfigurák a viselet látványos díszei voltak. A legkedveltebb függődíszek közé tartoztak a kis illatszeres flakonok és szelencék, a szétnyitható fogvájótartók, a dísztőrök (a női erény szimbólumai), a pillangódíszek egyesével vagy párban (a hosszú élet jelképei), továbbá a denevér (jószerencse), a páros hal (bőség), a szőlőfürt (sok fiú utód születésének jelképe), a lótuszvirág (jókívánság jelkép fiúgyermek születéséhez) díszítmények. A függődíszek motívumainak szimbolikus jelentése közismert volt, díszítő szerepük mellett oltalmazó erőt is tulajdonítottak neki.
A koreai viseletek és tárgyak gyakori díszítő motívumai voltak a kínai írásjegyek. Az öröm írásjegye különösen párosával (dupla boldogság) az esküvői szertartás, a kelengye és nászajándék tárgyain jelent meg. A hosszú élet, a szerencse, az egészség, a nyugalom, az előkelőség), a számtalan, végtelen jelentésű írásjegyek változatos megjelenésű, kalligrafikus formájukban díszíthették a hagyományos koreai viselet részeit és a koreai tárgykultúra darabjait.
A virág és növényi jelképtár legkedveltebb motívumai a fagyos hidegben is pompázó krizantém, a tisztaságot és szépséget jelképező lótusz, a finom eleganciát megtestesítő orchidea, a pazar gazdagságban virágzó, a virágok királyának nevezett peónia, valamint a „tél három barátjának” nevezett minta, mely a télen is zöldellni, a hideggel is dacolni képes fenyő, a bambusz, s legkorábban virágba boruló szilvavirág együttese. Ez utóbbi a koreai uralkodóház jelképe is lett 1897-ben, hiszen az uralkodóház családnevének jelentése szilvavirág volt.
Múzeumok éjszakáján: „A hajnalpír országa” Koreai művészet a 18-19. században
Június 24-én, pénteken, a Múzeumok Éjszakáján a kiállítás 18 és 24 óra között látogatható, 10 és 18 óra között a múzeum zárva tart!
Korea rendkívül izgalmas kultúráját, művészetét mutatja be a Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Művészeti Múzeum új időszaki kiállítása. Az európai ember számára gyakran nehezen értelmezhető koreai művészetet teszik megfoghatóvá a hétköznapi életet bemutató enteriőrök, az ünnepi viseletek és a míves tárgyak. A látogató bepillantást nyerhet a férfi és női lakrész világába csakúgy, mint a menyasszony otthonában, tradicionális viseletben zajló esküvői szertartásra. Mindezt számos ritka archív fotó teszi teljessé, amely bemutatja a Joseon-kor Koreáját, valamint a művészi alkotások helyét a mindennapi életben.
Korea művészetére a kínai és a szomszédos népcsoportok kultúrája hatott. Az utolsó koreai dinasztia, a Joseon-dinasztia uralkodásának több mint ötszáz évét (1392-1910) két részre osztja a történetírás: korai korszaka a 14-16. század, második korszaka a 17-20. század eleje közötti időszakot öleli fel. Nagy hangsúlyt kapott a koreai kultúra önállóságának kiépítése, mint a dinasztikus történetírás kezdete, illetve a saját betűírás bevezetése. Kialakult a koreai írástudó hivatalnokok kultúrája, amely a festészet, a kalligráfia és a költészet elsőbbségét hirdette. A 18. századi festészet fontos vonulata a portréfestészet és a mindennapi élet jeleneteinek olykor szatírikus hangvételű ábrázolása. A Joseon-kor legjelesebb építészeti alkotása a 17. században emelt szöuli Gjangbok palotaegyüttes.
A hagyományos koreai bútorművességet a funkcionalitás és a fa megmunkálásának művészi kivitele jellemezte. A ház lakói a padlón ülve éltek, a lakóhelyiségek padlófűtésesek voltak. Az előkelő házakban külön férfi és női lakrészt alakítottak ki, mely leginkább a bútorzat típusában, díszítésében különült el.
A hagyományokat igen tisztelő koreai társadalomban a házasságkötést szabályokhoz kötötték: párt a szülők választottak, a két család megállapodásban rögzítette a frigy feltételeit. A szerencsés előjelek és a hold járása alapján kiválasztott napon kerülhetett sor esküvői ceremóniára a menyasszony szüleinek otthonában. Az esküvő napján sátort vertek fel a ház udvarán vagy a legtágasabb szobában, alatta gyékényszőnyegre állították az esküvői díszasztalt. Az asztalra két palackvázát helyeztek, az egyikbe erdei fenyőágat, a másikba bambuszágat tettek, továbbá két gyertyatartót egy-egy gyertyával, talpas tálcákra friss gyümölcsöt, színes aprósüteményt, omlós gesztenyét, datolyaszilvát, jujubabogyót halmoztak. Szimbolikus kelléke volt még az ünnepi asztalnak a kendővel gúzsba kötött élő tyúk és kakas: a kakast a menyasszonnyal, a tyúkot a vőlegénnyel szemben helyezték el. Elsőként a menyasszony hajolt meg a vőlegény felé, amire a vőlegény is meghajlással válaszolt. Majd a meghajlást megismételték. Ezt követően az ifjú pár rizsboros pohárkával is háromszor köszöntötte egymást, és a ceremónia ezzel véget ért.
Magyar utazók Koreában
A 19. század második felében több magyar utazó is megfordult Koreában, akiket a kíváncsiság, más népek kultúrájának megismerése, a magyarság keleti eredetének kutatása vonzott a távol-keleti országokba. Koreába csak a 19. század végén, 20. század elején jutottak el magyar utazók: dr. Gáspár Ferenc hajóorvos, Gróf Vay Péter címzetes püspök, Hopp Ferenc múzeumunk alapítója, Barátosi Balogh Benedek nyelvtudós, dr. Bozóky Dezső, az Osztrák-Magyar Monarchia hajóorvosa is megfordult az országban, s írásban is megörökítették utazásukat.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez