Lapunk főszerkesztője, Szentesi Évi jó eséllyel indul az idei Goldenblog-on. Írásunkban az ő emberi és blogírói portréját igyekeztünk megrajzolni. Szavazz a Rúzs és Tükörre!
|
Kedves, fiatal nő. Teli szájjal nevet, mit nevet, kacag, cseng-bong tőle a szoba. Jó érzés a közelében lenni. Ez volt az első benyomásom róla. Micsoda lelkes, nyíltszívű teremtés! – gondoltam, amikor bemutattak minket egymásnak. Munkamegbeszélés volt. Nem lévén valami jó passzban, ontottam magamból a keserű tapasztalatokat, és az egészet megspékeltem egy nagy adag vitriollal. Évi pedig csak nevetett, és nevetett. Hízelgett, hogy minden poénomat veszi, ugyanakkor az járt a fejemben: milyen gyanútlan, milyen ártatlan! Fogalma sincs, mennyire gonosz tud lenni a világ. Aztán vita kerekedett a fészbukon, az ő profiloldalán. Már nem tudom, miről. (Ez is mennyire jellemzi a fészbukos vitákat, nemde?) Arra viszont élesen emlékszem, hogy Évi milyen kulturáltan, tárgyilagosan, a másik ember véleményét és személyét tiszteletben tartva válaszolgatott mindenkinek. Nem méltányolták. Félresöpörték, kioktatták, megmondták neki a tutit. Olyanok, akik, ha hallgattak volna, bölcsek maradtak volna. És akkor kitört: „megijesztenek az emberek, félek tőlük” – valami ilyesmit írt a végén. Megsajnáltam. Szegényke, most ízelítőt kapott abból, amiről még nem tudott. Jót akart, erre egy sorozat pofon lett a jutalma. Elkezdtem olvasni az írásait. Rúzs és Tükör blogjának neve. Tetszett. A rúzs a nőiségre utal, elvégre a blogíró ízig-vérig nő. A tükör szintén erre hajaz első menetben, de az átvitt értelemre ugyanúgy: Szentesi Évi tükröt tart. Elsősorban önmaga elé – kíméletlen, véres őszinteséggel. És ennek nyomán én, az olvasó eltöprengek: bennem van-e ennyi hit? Képes vagyok-e én is, mint kagyló az igazgyöngyöt, kiizzadni magamból ilyen sok jót és szépet? Meg merem-e osztani másokkal a csalódottságomat, a kifosztottságomat, a magányomat? Évi írásaiban minden kitárulkozás dacára van valami különös, nehezen tetten érhető szemérmesség. Mint amikor valaki szégyellősen lesüti a szemét, miközben elsuttogja a titkát. Mert tudja, csak így lehet önmaga, így teremtheti újjá a személyiségét. Ettől lesz ő végül büszke és öntudatos. Ahogy Karinthy Frigyes írta: „Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek.” |
A szerelmi csalódás mostanában állandó témája a bejegyzéseinek. Költői metaforával osztja meg kétségbeesését: a felégett őserdő, az üszkösen füstölgő fák felett reményvesztett madár repked. „Érzéseinket nem szabad szégyellni – írja másutt -, akkor sem, ha méltatlanra pazaroltuk. Márpedig én ezt tettem veled, kedvesem: méltatlanul pazaroltam rád azt a pár fakó hónapot, amiből ma az idő kimosta a színeket.” Majd: „Kivont ecsettel állok, hogy megfessem életem olajmetszetét.” Fel sem tűnik elsőre: olyan, hogy olajmetszet, nem létezik. Mert ha Szentesi Évi azt írja, hogy van, akkor van, és kész. Majd ő elkészíti. Megrendítő. Nem a csalódás, az érzelmek, nem az elszántság, amivel közli őket. Vagy nem csak az. Hanem, hogy honnan tud ennyit ez a fiatal nő? Érzésből és szóból. Szép szóból. Költészetből, lírából, sodró, lüktető prózából. Talán onnan, hogy Isten kegyelméből való tehetség. Aztán megint találkozunk, megint munkamegbeszélés. Karcsún, barnára sülve állít be, mint a szélvész. Apró fekete top és hófehér csípőszoknya, vérvörös rúzs és ugyanolyan színű körmök, fiúsan rövid frizura. Orrán markáns, fekete keretes szemüveg. Egy vamp. Egy femme fatale. Nagy hang, nagy nevetés. És akkor beugrik. De hiszen pont ilyen voltam, mint ő. És pont annyi voltam, mint ő most, amikor az újságíró szakmát kezdtem. Huszonnyolc éves. Tele eszmékkel, hittel. És pont ilyen vamp-páncéllal védtem a törékenységemet. Évi - akit alig ismerek - a hajdani önmagamra emlékeztet. Tükröt tart. És most, hogy rá gondolok, felébred bennem a remény: talán még ott van bennem a fiatal lány, aki voltam. Az a lobogás, az a tűz. Szentesi Évi, az Isten áldjon meg téged és a blogodat. Írj, amennyit csak tudsz, és add vissza sokaknak a hitet. Én rád szavazok. Mert igazad van: csak így érdemes. /Szavazni itt tudtok a Rúzs és Tükörre, keressétek az ego kategóriában./ Rados Virág Fotó: MTAphoto |
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez