Interjú Molnár Dorkával

Dorka személyére úgy figyeltem fel, hogy az itthoni divatberkekben szinte mindenki róla beszélt, ami kíváncsivá tett. Aztán végigolvastam a blogját, amit mára több mint 40 ezren követnek, és konstatáltam magamban, ez a fiatal lány valóban jól ír, én pedig vele szeretnék dolgozni. Tavaly év októberétől a Stylemagazin.hu csapatát is erősíti, mint divatrovat-vezető, mindemellett tovább építi saját brandjét, a The Sense-t, és nem látok előtte közelebbi határt a csillagos égnél.

Itthon gyakorlatilag elsőként kezdtél el divatbloggerkedni. Ha nem túlzom el, akkor te honosítottad meg nálunk ezt a fogalmat. Milyen céllal vág bele ilyesmibe egy fiatal lány? Mennyi volt a tudatosság a kezdetekben?

Nem tartom magam úttörőnek, jóval később kezdtem, mint a ’klasszikusok’. Itthon is létezett már az OurFashion, és a Strange’s, de ők a mai napig relatíve objektív magazinként működnek. Az én megközelítésem a kezdetektől exhibicionista, egyszerűen közölni akartam a véleményem mindenről, ezzel feldobva egy labdát, és interaktívvá téve a dolgot. 2010-ben kezdtem el írni, akkoriban a KREA esti stylist képzése mellett akár napi 5-6 bejegyzést is publikáltam, de nem volt elképzelésem arról, hogy ebből mit is lehet kihozni, csak boldoggá tett hogy megtaláltam a rajzolás mellett életem első olyan passzióját, amit nem unok meg félúton.

Mikor érkezett el az a pont, hogy a divatból akarsz megélni? Mikor tudatosult benned, hogy ez egy valóban komoly dolog, amit elkezdtél?

A divat nem itt kapcsolódott be az életembe, hanem 5-6 éves korom körül. Szerencsésnek tartom magam, mert egész életemben irányított rakétaként süvítettem a céljaim felé, és soha nem zökkentett ki, amikor rájöttem, hogy nem is arra vágyom, amire vágyom. Soha nem volt kérdés, hogy a divat-e a cél, csak hogy azon belül vajon mi lesz. Az iskola alatt a szakma majdnem minden területén kipróbáltam magam, egy magazinnál eltöltöttem másfél évet gyakornokként, de amikor befejeztem a képzést, és kaptam pár valódi munkát, akkor derült ki számomra, hogy teljesen alkalmatlan vagyok hosszú távon egy alázaton és alkalmazkodáson alapuló csapatmunkára, vagy 14 órás forgatások végigállására, így teljes erőmmel a blogra koncentráltam, és elkezdtem belefűzni a személyes szálat. 2012-ben már nagyjából 20.000-en olvastak egy hónapban, és megkeresett egy üzletembernek tűnő figura egy lehetőséggel, akkor kezdett derengeni a dolog, hogy nem csak a mintakarrieket lehet kikölcsönözni és felpróbálni, hanem bármit építhetünk saját szabályok szerint. Más kérdés, hogy az úriember egy csaló volt, és elvett egy évet az életemből, de enélkül soha nem estem volna talpra, és kezdem volna el a saját cégem.

Mi a cél? Teremteni akarsz? Formálni? És mekkora százaléka a munkának a szórakozás?

Nem hiszem, hogy emögé van értelme fellengzős háttérfilozófiát kanyarítani, egy személyes blog célja mindig alapvetően önző marad. A mások inspirálása, mint tényező nem kézzel fogható és nehezen mérhető. Ez viszont felszínes, és egy idő után kiéget, így én abban hiszek, hogy aki rivaldafényt kap, annak kötelessége ezt jóra használni. Szeretem megosztani a tapasztalataimat, segíteni, tanácsot adni, formálni, gyakorlati tippekkel, forrásokkal ellátni az olvasókat, lehetőségeimen belül mindent megtenni ahhoz, hogy egy olyan világban éljünk, ahol mindenki jól érzi magát a bőrében. Nem feltétlenül divatfókuszált ez a tevékenység, van egy néha irritáló hobbipszichológus vénám, agykontrollt végeztem, rengeteget olvasok, szeretek elmélyülni az önismeret és önfejlesztés tudományában. Nehéz ezt a gyakorlatba ültetni, de hiszek benne hogy lassú víz partot mos. A munka számomra munka, nem mosom össze a szórakozással, talán az egyetlen kapcsolódási pont, hogy néha a munkám számára dokumentálom a szórakozást.

Kifejezetten azon írásaidat szeretem, amelyben véleményt nyilvánítasz egy szociális problémáról, vagy jelenségről, mégpedig a fanyar, sokszor öniróniával teli humorod miatt. Mennyire veszed komolyan magad?

Ezzel a rendszerrel mindig körbeérek, hiszen az ember a saját szemüvegén át látja a vizsgált témát, és bármennyire is küzd az

objektivitás látszatáért, nem képes a teljes képet sem látni, sem visszaadni. Mindig ott vagyok benne, látom, mosolygok, és tudom, hogy én is ugyanolyan gyarló módon elbukok, mint bárki, akiről épp véleményt alkotok. Épp ezért nem tudom azt sem komolyan venni, aki agresszívvá, vagy passzív-agresszívvá válik egy olvasott írástól, hajlamosak vagyunk felsőbbrendű kinyilatkoztatásként befogadni a publikációkat, csak mert hivatalos formában léteznek, pedig csak valaki szövegel a neten.

Az tény, hogy a személyiséged megosztó. Viszont egyértelműen látszódik az egész branden a belefektetett munka energiája. Rengetegen másolnak is. A veled kapcsolatban való negatív hangot minek tulajdonítod?

Borzasztóan irigylem azokat az embereket, akik örökké kedvesek, vidámak, és pozitívak, de nekem alapvetően nem ilyen a természetem. Amennyire módomban áll, igyekszem mozgatni ezt a polaritáskülönbséget jó irányba, de sokkal testhezállóbb egészen szimplán a meglévőkből alkotni. Több mint valószínű, hogy soha nem leszek szimpatikus, de a mélyen szarkasztikus és megosztó énem alatt mindig ott lesz millió réteg, érzékenység, tudásvágy, szeretet, tisztelet, vagy szenvedély, ami igazolja hogy képes vagyok ezt intelligensen kezelni. Szeretek kinyúlt pizsamában sajtos chipset zabálni az ágyban, szeretek vulgárisan üvöltözni a monitorral, ha pletykaoldalakat olvasok, szeretek hajnali 4-ig majomként táncolni, és szeretek online és offline is valódi ember lenni, aki jó kapcsolatot ápol a hibáival. A legfontosabb és legnehezebb feladat véleményem szerint reális képet alakítani ki magadról, de ha sikerül, akkor sky is the limit.

Tavaly év őszétől divatszerkesztői pozícióban is tevékenykedsz. Mennyiben más ez a feladat, mint a bloggerkedés?

Semmi új, hiszen mindenben szabad kezet kaptam. A blogon lezártam elég sok rovatot, amit átköltöztettem a Style.hu-ra, így a koncepció megmaradt, csak a fórum változott. Ugyan a közönség összetétele merőben más, de a statisztika pozitív változása minden elvárást felülmúlt, remek érzés hogy naponta egy stadionnyi ember érkezik, tér vissza, és érdeklődik. Folyamatos a motiváció, és egyértelmű az iránymutatás, tudok az igény felé hajlani anélkül, hogy bármiben megalkudnék. Remek kihívás, és nagyon élvezem!

Mik a hosszútávú céljaid? Hogyan képzeled el magad tíz év múlva?

Számomra még kicsit szokatlan, hogy 24 évesen átlag feletti életszínvonalat tarthatok fent kizárólag olyan munkát végezve, amibe szerelmes vagyok, és kíváncsian várom, hogy ezzel a tempóval merre sodor majd az élet. Szeretném bejárni a világot, és magamba szívni rengeteg tapasztalatot, mielőtt letelepszem valahol, és mindenképpen szeretnék független maradni, és saját projekteken dolgozni. Tíz év múlva pedig remélem hogy már úton lesz a második kis pelusszörny, nagy, boldog, és rendkívül szoros családban nőttem fel, és szeretném ezt a hagyományt folytatni.

Mit csinál a privát életében egy ambiciózus, divatorientált lány? Fenékig glamour az életed?

Jelenleg négy állásnak megfelelő különböző munkát végzek, és ha marad egy kis időm, akkor a start-up ötletemen dolgozom, így a szociális életem a pesti éjszakába szorult, a szerelmi pedig valahol Narniában jár. Ha éppen nem kap el a forgatag, akkor szeretem a jó könyveket, musicaleket, kiállításokat, családi ebédeket, jó borokat, és a nagy beszélgetéseket. Inkább pihi mint glamour, de hát kell az egyensúly!

Szöveg: Szentesi Éva

Fotó: Halász Jácint