Tóth Vera: Szerelem

Van a szerelemről egy ferdített képünk, mely nem a valóságot tükrözi. Egy hollywoodi filmbe illő történet, melyet sokan keresnek, de nem találnak. Sajnos az az érzés, az a történet csak a filmeken létezik, még egymás mellett sem lehet olyan pózban aludni, mint a vásznon a szerelmespárok, mert reggelre komoly derék- és csípőfájdalmakkal, valamint némi idegbecsípődéssel kelhetünk. A valóság ennél nehezebb, tartalmasabb, szenvedősebb és sokkal szebb is tud lenni. Amiért megdolgoztunk az ízletesebb, egymásért pedig harcolni is kell néha. Nincs ezzel semmi gond.

Mindenkiben felmerül a kérdés, vajon jól csinálja-e. Mit kellene még tennie, hogy harmonikussá váljon a párkapcsolata? A szingliséget hirtelen felváltja a szerelem, és az ember az elején körülbelül 2 hétig nem tud enni semmit, pillangók, sünik rajzanak a gyomrában, nem tud aludni, mindenkinek erről mesél a baráti körében, és ráolvad a telefonra, mikor kap egy üzenetet, vagy felhívja a párja. Ez teljesen rendjén is van így, mert mindenki megérdemli ezt az endorfindús, rövid időszakot, mely lelki kibontakozással, kinyílással van tele. Aztán idővel ez elillan, letisztulnak az érzések, és ott maradtok ketten, a megszokásaitokkal, a heppjeitekkel – elkezditek egymást észrevenni. Ez egy fontos momentuma a kapcsolatnak, hiszen itt eldőlhet, hogy megmaradtok-e egymásnak, vagy sem. Ilyenkor kiüt a valódi énetek, még azért tartjátok magatokat a nem létező tökéletes viselkedésetekben, de valójában nem kell. A hosszú ideig tartó szerepjátéknak nincs értelme. Előbb-utóbb fel kell fednetek magatokat, mert lesz ott majd vírusos hasmenés, meg havibaj, szétszórt ruha, piszkos tányér, nyitott ajtónál vetkőzés, káromkodás, rossz napok, furcsa reakciók. Emberek vagytok, nem ufók, nem robotok, nem műanyagbabák! Ezek a dolgok teljesen normálisak.

Az igazi szerelem az mély; zsigerből érzed, hogy megéri-e dolgozni érte, vagy sem. Azt hiszem harcolnunk is kell egymásért, magunkért is egy kapcsolatban, hiszen onnantól kezdve, hogy társra lelünk, engednünk kell az összes, addigi megszokásunkból, kompromisszumot kell kötnünk. Elkezdünk rettegni attól, hogy elveszíthetjük őt, magunkat. Sok félelem fut át rajtunk, míg helyre nem rázódik az egész érzés. Harmóniát jó önismeret és belső biztonság nélkül soha nem érhetünk el. Egy kicsit önfeláldozónak is kell lennünk, de csak akkor, ha a kedvesünk képes megragyogtatni bennünket, és mi is őt. Ha komoly elnyomást, túlzott önérvényesítést, lelki terrort észlelünk egy párkapcsolatban, talán abban a pillanatban ki kellene lépnünk belőle, mert ezeknek a gyakori előfordulása nem vezet jóra, te meg kivetíted az ideálképedet a párodra, és belelátsz olyat is, ami nincs. Vedd észre, miben élsz, mert bár a biztos rossz is biztonságot adhat, de ez jóra nem vezet, csak oltári nagy függőség, lelki kiégés és társas magány lehet belőle, így pedig már nehezebb kijönni a kapcsolatodból.

Egy igazi szerelem a sok figyelmességtől, valódiságtól, természetességtől szép és hosszú távú. Ha játékossá teszitek az ismerkedést és a csiszolódással járó időszakot (mely nem zökkenőmentes), és a túlzott egocentrikusságot idővel bevágjátok a sor végére – hiszen itt most csak a tiszta érzelmek játszanak, meg a „MOST vagyunk itt, most tegyünk meg mindent” megértése és megélése –, akkor nagyon boldogok lehettek, és mindig mindent meg tudtok majd oldani. Ha úgy alakul, hogy a múltbéli sérülések nem tűnnek el a kapcsolatotokban, és gyógyítjátok egymás sebeit, átsegítitek egymást a nehézségeken (akkor is, ha energiát vesz el, és oltári nagy szenvedés), az csak közelebb hoz, és mélyíti a kötődés érzését a másik iránt; bebizonyíthatjátok, hogy igenis lehet feltétel nélkül szeretni, mindenki képes rá. Azt hiszem, nem a tinilamúr csiklandozó érzéseit kell fenntartani egy kapcsolatban (és mikor vége ennek az érzésnek, akkor megijedni), hanem a szeretetet és a tiszteletet, azt, hogy bármikor számíthassunk a másikra, és akkor is érezzük a jelenlétét, amikor messze van. Hogy minden megnyilvánulásából tudjuk, mire van szüksége, és egymás szabadságát meghagyni. Ennek persze részéről is így kell lennie feléd, mert így tudtok szépen élni egymás mellett, és biztonságban érezni magatokat a szerelmetekben. Gyakoroljátok a szeretetet, és legyetek 100%-ig benne minden csókban, ölelésben, mert akkor csak ti ketten vagytok ott, abban a meghitt pillanatban, akkor is, ha a forgalmas út kellős közepén álltok.

A szeretet és a hit mindent áthidal, törekedjetek a harmóniára, és ha nem megy, akkor legyetek őszinték a másikhoz, és mondjátok el, mi bánt. Baj nem lehet belőle, csak akkor, ha túlzottan azokat a dolgokat akarod ráerőltetni, amit te akarsz. Ne egóból cselekedjetek, mert az nem jó útitárs. Szeressetek, mert az nagyon jó dolog.

Szép napokat!

Ölelés

Vera

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!