Tetovált lány
Hideg, hó, történelem, család, siker, gazdagság, őrület, fiatalság, erőszak, rideg bosszú, fura bűnügy, dupla csavar, David Fincher. Talán ennyi elég is lenne. De olyan utalás és szimbólumtömeg, amely a modern kultúraértő számára tripla izgalmat teremt, hiszen ha egy Vonnegut kötet lapjai a tűzben úgy vannak elrejtve, hogy az a néhány szekundum (igaz tovább tart, mint a Harcosok Klubja trükkjei a moziban) elindítja belül a bizsergést, beindul a tudatalatti, pedig akkor még senkiről semmit nem tudunk.
Az a jó, hogy szinte a végéig ez így is marad.
Stieg Larsson krimiíró világához a lehető legnagyobb természetességgel kapcsolódik a már fent említett fekete humor mesterének szólított írózseni, de éppen ilyen magától értetődő, hogy amikor az egyik legfeszültebb pillanatnál járunk, megszólal Enya és az Orinoco Flow.
Mindez fagyottan.
Daniel Craig és Ronney Mara viszonya brutálisan modern, a családi kapcsolatok pedig kísértetiesen emlékeztetnek a Születésnap című klasszikus Dogma film szinte kibírhatatlan momentumaira.
A bűnügy finoman feslik fel, aprólékosan, hosszasan, mégis izgalmasan épül fel a múlt, ehhez elég néhány laptop, és két zseniálisan pörgő agy, akik még legintimebb pillanataikban is a munkájukra koncentrálnak.
Odafent valami nagyon fura világ épül.
Gazdagságban, tökéletességben, mégis megbújik valami megfoghatatlanul furcsa, amelyből kitörni csak a tiszta lelkek képesek, ám mint itt is kiderült, szinte egyetlen egy sincsen belőlük.
A történelem sötét, a képi világ, és a környezet is hideg.
Mégis, borzongatására ellenére is szép mozi.
Mert belül mégis az emberség éli túl.
Bokros László
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez