Bekanyarodtam gyermekkorom egyik gyakori színhelyére, a balatoni nyaralóövezet utcájába, ahol egy tóparti luxusház nyújt otthont a családnak, akikhez látogatóba jöttem. Ha azt hiszed, hogy Magyarországon nincsenek igazi kacsalábon forgó nyaralók a Balaton partján, nagyon tévedsz. És ha azt hiszed, hogy a gazdagság, szó szerint készpénz a boldogsághoz, még nagyobbat tévedsz.

Ha a kocsibejárón álló Audi, a teraszon elterülő medence és jacuzzi, a stég mellett elhelyezkedő szaletli és szauna nem biztosítaná kellőképpen az erre tévedőket, hogy jómódú család birodalmát látják, a tetőn elnyúló napkollektorok és a kertből vízre ereszthető hajó látványa, garantáltan biztosít erről minden kétkedőt. Örömmel várnak, szeretettel fogadnak a mesés környezetben, és a kezdeti üdvözlés után, a mi újság mióta nem láttunk - féle élménybeszámolóktól, egy sokkal komolyabb téma felé evezünk. A család 3 tagból áll. A szülők 60 körül járnak, egyetlen fiuk, akinek történetét az alábbiakban megismerheti majd az olvasó, idén tölti a 39-et. Életüket immáron csaknem 25 éve árnyékolják be különféle szenvedélybetegségek, melyekből nem csinálnak titkot. Ma viszont szeretném megosztani a világgal a történetüket, hogy mások tanulhassanak belőle, időben észrevegyék a jeleket, segítséget tudjanak nyújtani, és eredményesen vehessék fel a harcot a legsötétebb szerek ellen. Sorozatunk alatt közösen úgy határoztunk, hogy mindhármójuk szemszögéből szeretnénk bemutatni a történetet, a megélt tapasztalatokat, kiemelve az általuk legfontosabbnak tartott részleteket. Védelmük érdekében a nevük nem szerepel majd a leírásban, az Apa, az Anya és a Fiú megnevezést használva bukkannak majd fel a történetben. Akkor és ott tehát a márvány és gránitburkolatok ölelésében, a Swarovski csillár fényénél, mi négyen elmerültünk a cigi, az alkohol, a fű és a kemény drogok világában.

A Fiú: “1989-hez sokak számára a változás fogalma fűződik. Engem a politika akkor még kevésbé érdekelt, mint manapság. Végre megkaptam a személyi igazolványomat, úgy éreztem nagyfiú lettem. Édesapám már évek óta maszek vendéglátós vállalkozó volt, kezdett kiemelkedni a középosztályból, bár én ezt, mint “újgazdag” csemete sok tekintetben negatívumként éltem meg akkoriban. Abban az időben, nem nézték jó szemmel, ha te voltál az egyetlen aki márkás pulcsiban jelent meg az iskolában. Nem a kék köpeny? Simán hazazavartak. Jó, azt hiszem, soha nem voltam jófiú, intők és figyelmeztetők tarkították az átlagban közepes eredményű ellenőrzőmet. Nem azért, mert hülye voltam, csak az igazat megvallva, szartam bele. A jobb időszakok ötöseit a rosszabbak egyesei rontották, és valószínűleg a magaviseletem is erőteljesen befolyásolta a dolgot. A hetedik osztályt követő nyáron, a suli másik kemény legényével a balatonakali úttörőtáborba mentünk, ahol az első pár nap alkalmával már “megbocsáthatatlan” bűnbe estünk. Az egyik csinos ifivezető lány névnapja volt a kínálkozó alkalom a szabályszegésre. Összedobtunk némi pénzt, valamelyik vagány dobbantott és visszatérte után jól bepezsgőztünk. Persze hatalmas botrányt kavart a rögtönzött bulink, de hiszen még az akkori slágernóta is azt hirdette, hogy “Induljon a banzáj”. Az ügy rettenetesen fel lett fújva, a táborvezetés feje akkora volt, mint egy luftballon, ennek eredményeképp kitették a szűrünket a táborból, és mély fájdalmunkra, az úttörőcsapatból is. Valamikorra erre az időszakra datálom addikcióim kezdetét. A kirúgás gratis büntetéseként, egy fiatal tanárnő kísért haza, aki közölte a szüleimmel, hogy ez az incidens bizonyosan egy komoly alkoholizmus kezdete. A szüleim, akiket nem tartottam alkoholistának, maguk is minden nap fogyasztottak alkoholt, de részegen sosem láttam egyikőjüket sem. Különösen, hogy ők is, és az egész rokonság és baráti társaság a vendéglátásban dolgozott, az alkoholfogyasztás a kikapcsolódás egyik népszerű formája volt a köreinkben. Ennél fogva sem ők, sem én nem vettük túl komolyan a tanárnő okoskodását. Visszagondolva, azokra az emberekre, akikkel a bulit csaptuk, később a Club Speedben is gyakran találkoztam. Talán véletlen, talán nem. De a Club Speedről majd egy kicsit később. Nyolcadik elején pedig, - mostmár rettenetesen bánom - elkezdtünk bagózni, mint a nagyok. Először csak különleges összetartozást jelképezett, a nikotin valódi élvezete csak később társult ehhez. Persze a piás bulik is egyre rendszeresebbé váltak, és nem utolsó sorban képbe jött a csajozás. Hát igen, kamaszkodtunk, lázadtunk kegyetlenül. Alkoholhoz és cigihez bárhol hozzá lehetett jutni, így egyre gyakrabban nyúltunk a szerekhez. El sem tudtuk már képzelni, hogy ezek nélkül szórakozzunk. Észrevétlenül váltam függővé és szerhasználóvá, szerződést kötöttem az ördöggel.

‘94-re, 19 éves koromra heti rendszer lett a berúgásokból, a cigi alap volt, azóta sem tudtam letenni. Az érettségit egy utolsó, féktelen, szabad nyár követte, ahol a következő lépcsőként kipróbáltam a füvet. Félrészeg állapotomban nem igazán hatott úgy, ahogy vártam, de menő volt, az biztos. Elkezdtem dolgozni, felszolgáló lettem, de pár hónap után a link viselkedés, és a már délutántól tartó alkoholmámoros állapotban folytatott munkavégzés miatt, hamar ki is rúgtak. A családi étteremben folytattam, és mire komolyabb előrelépést érhettem volna el, megjött a behívóm a katonaságba. Szakács lettem. Nem nagyon szeretném túlmagyarázni, de egy laktanyába könnyebb volt anyagot bejuttatni, mint piát. Hát mi így is tettünk. A haza szolgálatában. Egyre rendszeresebbé vált a fű és a pia közös használata, de azt hallottuk, hogy az igazán jó bulikhoz speed és extasy is kell. Akkoriban prevenció? Ne röhögtess. Azt sem tudtuk, hogy létezik ez a szó. A laktanyától nem messze nyílt Club Speed, olyan szórakozási lehetőségeket nyújtott, hogy az eszünk megállt. Vége szakadt az alkohol által agresszióval övezett buliknak, a szeretet és a béke jegyében kezdtünk partyzni. Eleinte kéthetente, majd hetente, mire a 20-at töltöttem csütörtöktől vasárnapig tartó bulihegyek; cigivel, alkohollal, fűvel, speeddel, extasyval és LSD-vel. A sorrend néha változott. Idővel a munka megkönnyítése érdekében a speedezés mindennapossá vált, de a mellékhatásai miatt ezt hosszútávon nem lehetett eltitkolni. Erősen fogyni kezdtem, és ha nem volt bennem anyag, mérhetetlenül agresszívvá váltam. Kemény, többirányú függővé váltam, de még abba a hitbe ringattam magam, hogy kézben tartom a dolgokat, pedig már rég nem így volt. Ekkoriban történt, hogy megismertem egy gyönyörű, de heroinfüggőséggel küzdő lányt. És azt hiszem itt indult be csak igazán a lavina...”

Folyt. köv...

                                                                                                                                                Krajnyik Cintia

• egy drogos naplója lélekhangok

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!