A legáltalánosabb problémánk a kapcsolatainkban, hogy azt gondoljuk, hogy valaki nem szeret minket eléggé. Képesek vagyunk magunkat teljesen elzárni a külvilágtól abban a hitben, hogy konfliktusunk oldalán a másik ember felelős a boldogtalanságunkért.
Feszengünk a társaságban vagy egy kapcsolatban, és képesek vagyunk panaszregényeket szőni a „másokról”, akik miatt mi most szomorúságra vagyunk ítéltetve. Mindenki ismeri azt a pillanatot amikor minden összejön egyszerre és úgy érezzük, hogy minden ellenünk esküdött fel és semmi esélyünk változtatni a körülményeken, mert adottnak tekintjük őket.
Amikor átrendeződnek a kapcsolataink az életünkben és helyett cserélnek a szereplők egymás között, akkor akaratlanul elveszítünk olyan lehetőségeket, emlékeket és személyeket, akik számunkra nagy jelentőséggel bírtak és nehéz tudatosítani magunkban, hogy ugyanez nem volt kölcsönös. Nagyon sokszor hallottam jóakaróimtól azt az arany mondást, hogy „szeresd magad jobban”. Mindig értetlenül álltam a kijelentés előtt, hiszen miért megoldás az engem körülvevő emberekre az, ha én önmagam szeretem? Attól nem fogadnak vissza, nem lesznek kedvesebbek, és nem rendeződik vissza minden úgy, mintha semmi gond nem lenne.
Ám ahogy váltakoztak az évek, és jöttek-mentek a helyzetek és személyek a színpadról, lassan megért bennem a mondat bölcsessége. Önmagunkat szeretni nem azért szükséges, mert így majd visszakapom azt, ami elveszett, hanem azért, mert mi vagyunk egyedül azok, akik az úton járunk. Minden megváltozhat körülöttünk, ám egyetlen útitársunk mi magunk maradunk a kihívás során. Nem állhat minden és mindenki mellettünk a kezünket fogva, vagy helyettünk ők megmentsenek minket, kiálljanak a jogainkért, és a hangunk legyenek, amikor elszorul a torkunk. Magunkra vagyunk utalva számtalan pillanatban amikor esélyünk sincs segítségért kiáltani. És ezekben a pillanatunkban mikor vágyakozunk az együttérzésre, és teljességre, sokszor eladjuk a lelkünket. A konfliktuskerülésért cserébe csendben maradunk, mikor kiáltanánk, és tűrjük a krízist, tűrjük, hogy nekünk fájdalmat okozhassanak, önmaguknak figyelmet szerezzenek az emberek, mindeközben mi apró kis gombóccá kuporodunk össze a takarón és úgy érezzük semmit sem tehetünk azért, hogy jobbá forduljon a sorsunk.
Szeresd jobban önmagad annál, hogy engedd a kihasználást. Szeresd magad jobban annál, hogy érezd, képes vagy változtatni a sors okozta körülményeken. Szeresd magad jobban annál, mint amikor a legrosszabb napokon magadat támadod. Azzal nem fejlődünk, ha ostorozzuk magunkat és a cselekvés helyett az önsajnálat és önutálat vermébe temetkezünk. Sem az élet sem a világ nem lehet annyira kegyetlen velünk, mint amennyire mi önmagunk ellen ártunk. Folyamatosan ott búg a kis hang a fejekben, hogy mi mindenre nem vagyunk képesek és számos hibánál elhisszük a saját kizárólagos felelősségünket. Pedig felelősséget vállalni önmagunkért azt is jelenti, hogy felelősséget vállalunk azért, hogy szeretjük annyira magunkat, hogy nem hagyjuk, hogy minden erő lehúzzon minket.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez