Nem értettem miért vagyok ma ilyen zavarodott, miért felejtek el mindent, miért tűnök úgy, mint, aki nem ezen a bolygón van, és miért érzem újra azt az érzést… azt a mérhetetlen nagy fájdalmat a mellkasomban.

Azt az iszonyat rossz szúrós érzést, és miért akar a szívem ki szakadni a helyéről… Aztán meglátom a neved a telefonomban, ránézek a mai dátumra, és ez a dátum mindent elárul, már minden világossá válik számomra, ebben a percben, már tudom, miért vagyok ma ilyen, amilyen…

Pedig szép lassan telt az idő, úgy ahogyan annak lennie kell. Azt hittem rendben vagyok, nem voltál az eszembe az utolsó üzenetváltásunk óta. Mert akkor megfogadtam, hogy nem lesz több, és akkor le is zártam magamban mindent. Azzal, hogy töröltem a fotóidat, üzeneteidet, úgy gondoltam pontot is tettem mindennek a végére. Fájdalmas volt nem hazudok, de tudtam, ha meglépem ezt a lépést, utána sokkal jobb lesz. A múltam leszel. A boldog, és egyben fájdalmas múltam. És nem akarom elhinni, hogy emiatt, a rohadt dátum miatt megint itt vagy a fejemben, megint itt szaladgálsz a gondolataimban, megint előjöttek miattad az emlékek.

Sajnos rosszul döntöttem, amikor téged választottalak annak idején. Nagyon rosszul döntöttem, hogy rád pazaroltam az életemből egy részt. Így utólag pedig piszkosul haragszom magamra, hogy annyi könnyet ejtettem miattad, és mérges vagyok, hogy ennyi idő után még most is sikerül kipottyannia annak a könnycseppnek, de most már erősebb vagyok, mint gondoltad valaha is rólam, vagy ha nem, akkor most nem hinnéd el. Iszonyatosan nehéz volt belátnom, és beismernem saját magamnak, hogy elszúrtam. Elszúrtam, mert lehetett volna másképp is, ha nem hagyom magam. Nem kellett volna átélnem annyi szenvedést, amit okoztál. Megkímélhettem volna magamat annyi pofontól, amiket a padlótól kaptam, akárhányszor oda küldtél. Nem is értem, hogy tudtam felállni minden alkalommal.

Talán, mert időközben rájöttem, hogy erről az egészről valójában én tehetek. Én dugtam a fejemet a homokba, én nem láttam a fától az erdőt, nekem volt rózsaszín köd a szemem előtt, nekem cikáztak pillangók a gyomromban, akárhányszor felhívtál. Mert azt hittem, bíztam benne, hogy ez működhet, hogy ez lehet valóságos, nem csak álomszerűen, elképzelt mese. Hittem, hogy tényleg én vagyok fontos neked, hogy tényleg olyan sokat jelentek neked, mint ahogy azt te minden nap hangoztattad.

Hittem, hogy a kezdetben időszakosan rám szánt időd, később több lesz, és mint a normális emberek, mi is minőségi időt töltünk majd együtt, nem csak az ágyban fekve, órák hosszat. Hazudnék, ha azt mondanám az elején nem éreztem magam a csillagok között, de a végén már tudtam, hogy neked nem jelent mást csak a testi kapcsolatot velem.

• csalódás elengedés kapcsolat

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!