Állsz az ajtóban, sietek feléd boldogan, de azzal a lendülettel, ahogy odaérek hozzád, le is fagy a mosoly az arcomról, ugyanis te minden érzelem, vagy egy ölelés nélkül, mintha szimplán csak egy ételfutárt vártál volna, betessékelsz az ajtón, nyomsz egy puszit a számra, majd visszamész a konyhába, így üzenve, hogy menjek oda utánad.

Természetesen a szokásos szombat esti program. Barátok, buli, ital. Beszélgetést kezdeményezel, bort töltesz, de csak, hogy ne érezzem magam kellemetlenül, és eltereld a figyelmem, hogy igazából nem igazán vagy kíváncsi rám, majd legfeljebb 1-2 óra múlva az ágyadban…

Abban a percben azt éreztem, megbántam, hogy megint elmentem… de nem baj, mert mindenki a saját hibájából tanul, és hidd el, megtanultam a leckét, egy életre, mert másnap kimutattad a fogad fehérjét…

Soha az életben nem alázott meg még úgy senki, mint te aznap reggel. Úgy éreztem megnyílik alattam a föld, és csak zuhanok, és zuhanok le a mélybe. Soha nem gondoltam volna, hogy ekkorát fogok benned csalódni, ennyire a lelkembe fogsz tudni taposni, és egy hatalmas űrt hagyni benne. Sikerült. Jól csináltad a dolgod, elérted a célod, kimondattad velem azt, amihez te gyáva voltál, mert helyette óvodás gyerek módjára játszottad le a játékot. Tudod, most éreztem először, hosszú idő után, hogy mindent megbántam, főleg azt, hogy annak idején elkezdtem veled…

Sajnálom, hogy beléptem az életedbe, és káoszt csináltam. Sajnálom, hogy jó embernek gondoltalak. Sajnálom, hogy hittem, és bíztam benned, hogy ettem minden szép szavadat. Sajnálom, hogy magamat adtam, hogy mindig csak a jót akartam. Sajnálom, hogy meg akartalak érteni, és támogatni. Sajnálom, hogy élveztem minden veled együtt töltött időt. Sajnálom, hogy a gyomromban minden alkalommal, amikor meghallottam a hangodat, pillangók repdestek. Sajnálom, hogy egy csöppnyi esélyt sem adtál arra, hogy boldoggá tegyelek. Sajnálom, hogy egy percig is szerettelek.

• csalódás érzések lélekhangok megalázó

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!