Ölni tudnánk érte

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy a történet fogott meg. Sin City lényege valójában nem az, miről szól, hanem az, ahogyan. A megelevenedett film noir stílusú történet egy olyan világba repít, ahol az ember lelke naturalista zugaiban valahol mindig is vágyott, de Isten óvja tőle, hogy valaha is oda kerüljön. A fekete-fehér atmoszféra egy sötét, baljós rémálomba kalauzol, ahol csak itt-ott csillan meg a remény egy szebb életre. A lerobbant külvárosok, sikátorok, és a füstös kocsmák - ahol egy éjszaka sem telhet el balhé nélkül - tényleg egy olyan világban zajlanak, ahonnan nincs kiút. A város falaiba teljesen beleivódott már a bűn és rothadás. Korrupció, dühöngő erőszak és mocskosul fülledt erotika jellemzi. A zenéje elkábít. A cigarettaillatú jazz, a dögös Steven Tyler dal, vagy éppen a pimaszul szexi dubstep ritmusa. Ám ha egyszer megfog, nem ereszt. Szeretem. 

 

 

 

 

Talán a végletes antihősök miatt. Itt ugyanis nem léteznek jó emberek. Mindenkinek vér tapad a kezéhez. Akinek nem, az mindenképpen meghal. De valahol, a sötétség mögött mindenkiben ott motoszkál valami földöntúli erő, ravaszság, bátorság vagy szépség, amiért képes vagyok felnézni ezekre a karakterekre. A férfiak erőszakosak és bosszúszomjasak, a nők nemkülönben. Valamivel mégis megfogtak. Óváros utcalányai, Nancy Callahan (Jessica Alba) és Ava Lord (Eva Green) egyaránt. Ezek a nők ugyanis erősek, bátrak és meseszépek. Eleven, nyers valójukban vonzóak, és egy pillanatig sem kell megjátszaniuk magukat, hogy elcsábítsák a férfiszíveket. A fekete, szegecsekkel díszített bőrkabát, a sötét lepel és a csúnya vágások mögött öntudatos NŐK rejtőznek, akik pontosan tudják, mit akarnak. És ezt minden eszközzel el is érik. Legyen szó utcalányról, táncosnőről vagy gyönyörű femme fatale-ról, ezek a nők nem riadnak vissza semmitől. 

 

 

 

 

 

 

A Sin City: Ölni tudnál érte című részben olyan történeteket láthatunk, amik az elsőbe nem kerültek bele. Folytatás, ami önállóan is megállja a helyét. Szerintem nem kell ezt túlspilázni. A sztori most is több szálon fut, hogy a végén egy keserédes csattanóban keresztezzék egymást, és a vége ugyanolyan meglepetésszerű, mint az első résznek. Aki megnézi, biztosan eltakarja párszor a szemét, és meg fog döbbenni így is. Úgy érzem hát, méltán dicsőítik a látványt, de méltatlanul az egész univerzum hátterét. A második rész sem mutatott sem többet, sem kevesebbet az elsőnél. Egész egyszerűen a folytatása valaminek, amit egy örökkévalóságig tudnál nézni, olyannyira lenyűgöz. Mert titokban te is áhítozol rá, ugye?

 

 

 

 

 

 

 

Helle Robertina

 

Szólj hozzá a cikkhez