Gyakran hallom ismerősöktől, és ismeretlenektől egyaránt, hogy nem képesek még egyszer talpra állni. Nem tudják még egyszer az egészet elölről kezdeni, még egyszer erőlködni valamiért, ami nem ment tízszer százszor, ezerszer. Nem és nem! Nem megy! Nincs honnét, nincs miből erőt meríteni a mához sem, nemhogy a holnaphoz!

Hallgatom őket, és mélységesen megértem a dolgot. Az én életemben is akadt bőven olyan helyzet, amikor erőn felül kellett teljesítenem ahhoz, hogy egyáltalán bármi is történjen. És itt még csak a bármiről beszélek, nem arról, hogy az ember képes az illúzióját kelteni önmagában annak, hogy az élete előre mozdult. Ahhoz meg, hogy ténylegesen előre is mozduljon, abból a bizonyos nem létező erőből még jócskán kell meríteni. Hogy bírja ki az ember? Hogy képes felállni és még egyszer újrakezdeni ilyenkor?

Egyetlen megoldást találtam a kérdésre a saját életemben, és úgy látom, mások életében is ez tudja a helyére rántani a dolgokat.

Fel kell nőni! Mármint fel kell nőni belül. Fel kell növesztenünk a bennünk élő rettegő, bizonytalan, megfélemlített gyereket, hogy az életünk végre egyenesbe kerülhessen. Aki érzelmileg nem tud felnőni, az nem képes megbirkózni felnőtt feladatokkal, az ugyanis a felnőttek dolga. Gyerekként nem tudunk helyt állni azokban a helyzetekben, amelyeket a felnőtt élet állít elénk.

Persze meglehetősen kényelmetlen és kényelmes egyszerre felnőttnek lenni. Kényelmetlen, mert az embernek állandóan foglalkoznia kell azokkal a feladatokkal, amelyeket ez az létforma elvár. Másrészt nagyon kényelmes, mert könnyedén elbírunk velünk, és nem jelent olyan frusztrációt az élet, mint azelőtt.

Aztán ott van még valami: Sok mindenről lemarad az, aki nem nő fel!

• életfelfogás hozzáállás újrakezdés

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!