Nem téged akarlak elkerülni, csak a szorongásomat próbálom kezelni
Gyakran tapasztalom azt, hogy ha egy társasági összejövetelen veszek részt, egy bizonyos idő után igyekszem megtalálni a módját annak, hogy hogyan tudnék idő előtt elvonulni és hazamenni. Sokszor azonban szembesülök azzal, hogy a környezetemben élők mindezt nehezen kezelik...vagy legalábbis nem értik a miértjét.
Elég ideje küzdök szorongásos problémákkal ahhoz, hogy tudjam mikor érkezik el az a pont, amikor igenis szükségem van a visszavonulóra. Pontosan tudom azt is, hogy ha mindezt nem teszem meg, akkor a szervezetem ellenem fordul és pánikroham formájában tör ki. Nehéz mégis a tudat, hogy a barátaim és a környezetem olykor azt mondja, csak megpróbálom őket lerázni...ez ugyanis nem így van.
Ez a szituáció újra és újra előbukkan a társas interakcióimban. Már elég sokszor találkoztam ezzel a helyzettel ahhoz, hogy tudjam, amikor a szorongásom miatt le kell lépnem egy társadalmi eseményről, vagy az utolsó pillanatban le kell mondanom egy programot amiatt, mert szorongást érzek a gyomromban, akkor mások azt gondolják, ez csupán csak egy gyenge kifogás.
Ez a szorongásos megbetegedés egyik mellékhatása. Legtöbbször jól vagyok. Kommunikatív vagyok, barátságos vagyok és teljesen önmagam. De időről időre mégis rám törnek a szorongásos periódusok. Pánikrohamok, és érzelmi kimerültség. Ilyenkor pedig tudom jól, hogy énidőre van szükségem. Tehát, ha nem fordítok energiát saját magamra és arra, hogy pihenjek, akkor csak magammal szúrok ki. Tehát megtanultam visszahúzódni, és visszafogottabb formában megélni ilyenkor az életet. De ugyanakkor a szorongásom mégis megbélyegez. Sok ember nem hiszi el, hogy ez több lenne, mint egy kis hiszti. És még ha értik is a betegség valódi lényegét, akkor is nehéz ép ésszel felfogni és elfogadni, hogy ez egy valódi probléma, nem mellesleg igen komoly tünetekkel. Nem véletlen, hogy számtalan alkalommal futottam már bele abba a helyzetbe, amikor valakinek elkezdtem mesélni a mentális problémámról, azt követően egészen más szemmel nézett rám.
Összegezve csak azt szerettem volna ezzel kifejezni, hogy nagyon nehéz megértetnem másokkal, hogy nem az a szándékom az alkalmanként előforduló elvonulásommal, hogy őket ignoráljam, pusztán csak muszáj megtennem ezt önmagamért. Megtennem azt, hogy olykor nem veszem fel a telefont napokig, nem válaszolok az üzenetekre és lemondom a megbeszélt programokat. Számomra is súlyos lemondásokkal jár mindez, ugyanakkor ez egy olyan mentális probléma, amit ilyen módon igyekszem kezelni.
Ezúton kérem azokat, akiknek a környezetében van szorongásos pánikkal küzdő személy, hogy mutassanak felé elfogadást és megértést. Ez az egy módja van annak, hogy működni tudjon az emberi kapcsolatuk.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez