Tudnál úgy szeretni, mint aki elvesztette az eszét? Tudnál úgy nézni rám, mintha soha nem láttál volna még hozzám hasonlót? Tudnál értelmet adni a kapcsolatunknak, hogy úgy érezzem, nem csak egy állomás vagyok az utadon?

Egy megfontolt döntés, egy katalógusból választott modell, valaki, aki beleillek az általad elképzelt jövőképbe?  Mi lenne, ha elfogyna belőlünk a racionalitás, ha megremegne alattunk a talaj, összedőlne a mérnöki pontossággal tervezett életünk? Képes lennél a falhoz szorítani és megígérni soha nem engedsz el? Ha kiszámíthatatlan leszek, öntörvényű, féltékeny valamint a létem csak ésszerűtlen döntések sora lesz, akkor is főszerepet szánsz nekem a terveidben?

Mert tudod az élet ilyen, nem lehetek tökéletes és állandó. Nem lehetek a te biztos pontod, ha nem vagy felkészülve arra, mikor magamnak sem leszek az. Mert ha úgy érzed, az élet nem is ilyen, én ilyen vagyok. Nem árulok zsákbamacskát, nem mentem fel magam a ténnyel, miszerint nő vagyok és emocionális, ember és gyarló. Ha hibázni fogok vagy csalódást okozok, arról én tehetek. Nem nőhettem fel buborékban, nem szántak nekem lehetőséget tündérmesékben, az álomvilágom csupán romantikus filmek díszleteiből áll. Tudom mindenért küzdenem kell, pont ezért tudom azt is, mennyire törékeny lesz a végkifejlet. Szóval nem elég, hogy most szeretsz. Szeretned kell akkor is, mikor majd gyűlölsz. Mert nem fogjuk megúszni sérülések nélkül.

Lesznek napok, mikor a ki nem mondott szavaink falat húznak közénk. Egy olyan falat, ami megszűri azon tulajdonságait a másiknak, amikbe beleszerettünk, és te majd el akarsz menekülni, mert nem tudod, miként hozd helyre, mert világ életedben az agyad diktált. Bárcsak tapasztaltam volna, milyen az. Bárcsak képes lennék én is függetleníteni magam minden érzelemtől a túlélés érdekében…de miért is működhetne hibátlanul egy hormonok által irányított rendszer? Hogyan lehetne a szerelem tudatos lépések és elhatározások színtere? Számomra ez nem opció. Én akárhányszor égetem meg magam, a tűz fölé tartom a kezem újra és csak irigylem az embereket, akik a biztonság függői lettek nem pedig a bizonytalané. Elképzelhetetlen és egyszerre utópisztikus egy kiegyensúlyozott kapcsolat képe, amelyben az adott szertetért azt is kapunk cserébe. Minden nap meg kell majd győznöd róla, miképp lehetséges.

Ehhez nem lesz elég a logika, az ész érvek, a Föld összes szenvedélyét látnom kell a szemeidben, mikor rám emeled őket. Meg kell, semmisítened a belőlük áradó vággyal, hogy aztán újra felépíthess, mikor megérintesz. Ilyen az én lelkem, egy ezer darabos kirakó, melynek részeit milliószor szakították el egymástól, s rakhatták ki újra a játék kedvéért. Mennyire boldogok lehetnénk, ha te bekereteztetnéd, miután az üveg adta biztonság mögül csodálhatná a világot. Csak tudod ez sem így működik, mert ha rossz helyet szánsz nekem a faladon, csak egy nap fakította kép maradok, emléke egy kihívásnak, amire időt és energiát szántál valaha.

• érzések kapcsolat lélekhangok nehézségek szerelem

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!