Nem vagyok hajlandó megelégedni a langyos szellőként simogató szerelemmel. Nekem szükségem van a szenvedélyre, amely felkap, akárcsak egy sodró szélvihar egy falevelet. Kell az a mámor, a részegítő csókok, a perzselő vágy. Nem, nem elégszem meg az alig szerelemmel.

Attól a perctől kezdve, hogy megismertem ezt az őrjítő szerelmet, vágyok rá. Ez a fajta szerelem olykor hihetetlen erővel hajt előre, máskor pedig a földre taszít, de semmiképpen sem tart normál állapotban. Mindennek ellenére ezt keresem, mert már tudom, hogy minden más szerelem, csak alig szerelem. Tudom, hogy emiatt sokan furcsán néznek rám. Talán még el is ítélnek. De hiszem, hogy az ilyen őrjítő szerelmek ihlették a vágytól izzó költeményeket is.

Félelmetes ez a szerelem, mert valahogyan olyan erővel tobzódnak benne az érzelmek, amelyeket nehezen lehet kontrollálni. Néha magam is alig hiszem el, hogy az ilyen típusú szerelemben fogant kapcsolatok hosszú évtizedekig élhetnek. Másrészről pedig úgy vélem, hogy ezekben a párkapcsolatokban sokkal többet képesek küzdeni a felek egymásért, a kapcsolatukért, mint az alig szerelem langymeleg markában.

Elmegyek egy cukrászda előtt, ahol a családok vidáman nevetgélnek egy napsütéses vasárnapon. Nézem, hogy milyen harmónia lengi körül a családokat, milyen bensőséges szeretet veszi őket körül. És én is vágyom erre, Vele.

Arról ábrándozom, hogy majd vele is sikerülhet mindez. Hogy féken tudjuk tartani a szenvedély táplálta őrjöngő viharokat, és mi is ilyen édesen fogunk festeni, mint a cukrászdai családok. De minden porcikám sikít, hogy egy illúziót táplálok, hogy mindez lehetetlen, mert ahhoz, hogy ez beteljesüljön, varázspálca és ráolvasás kellene.

Ugyanakkor hiszek a csodákban. Abban, hogy ha két ember ráébred arra, hogy a pezsdítő szerelem nem egy mindennapi kis semmiség, hanem egy igen magasztos ajándék az életükbe, akkor képesek mindent elkövetni azért, hogy mindez örökké az életük része legyen.

Sokáig azt hittem, hogy tudom mi a szerelem. Mi a vágyakozás, a féltés, a szívfájdalom. De most ismertem meg igazán. Kellett hozzá jó néhány kapcsolat, mire eljutottam ehhez az érzéshez. És annyival különlegesebb, mint az összes többi volt.

Abban a percben, amint felfogtam, hogy a kettőnk élete nem biztos, hogy egy úton halad tovább, megmérgezte a lelkemet az őrült szenvedés. Nem tudok másra gondolni, csak rád. Minden nap várom, hogy írj. És minden írásodban keresem a jeleket arra, hogy még te is szeretsz, hogy hiányzom neked. De amikor úgy telik el egy nap, hogy nem villog a telefonom kijelzőjén a neved, álomba sírom magam, és rettegek, hogy a nevem kezd kikopni a gondolataidból, a szívedből.

• érzések lélekhangok szerelem

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!