A Négy nő nem mese, hanem egy folytatásos webregény. Olyan kapcsolatokról és viszonyokról szól, amik lehetnének bármelyikőnk kapcsolatai vagy viszonyai. A négy nő mesél és mi megismerünk életeket, fájdalmakat, örömöket. Őszinték, nem titkolják gyengeségeiket és gonoszságaikat, hiszen olyankor beszélnek hozzánk, amikor nincs rajtuk az álarc, vagy nem bújnak felvett szerepeik mögé. Ilyen lenne az, ha belelátnál a barátnő vagy a szomszéd asztalnál ülő kollegina fejébe. Egyszóval kegyetlen.

Réka vagyok, idén töltöm be a huszonhetet. Ülök az új Lexusomban. A kocsit két hónapja kaptam Bebétől, akivel hét hónapja járok. Bebét az éjszakai élet nevezte el így, rengeteg klubja van, meg étterme. Nyolc különböző, impozáns hely a városban, kettő Siófokon is, de nyárra lesz egy új Füreden, mert én jobban kultiválom az északi partot. A Balaton déli fele olyan proli, ragacsos.

Ivánnal napra pontosan egy évvel ezelőtt beszéltük meg, hogy különválunk. Március 18. Kristálytisztán emlékszem ennek a tavalyi napnak minden mozzanatára. Azon a reggelen pedig minden a megszokott szerint indult. Bepakoltam a holmim pilatesre, meginstáztam a reggelimet, – lazacfilé, lágytojás és endívia – majd kiválasztottam az aznapi szettemhez passzoló Vuittonomat és vártam Ivánt, hogy végezzen a fürdőszobában, ugyanis meg kellett érdeklődnöm, elutalta-e a pénzt. Rendszeres apanázsom volt, de olyan szétszórt volt sokszor, hogy alkalomadtán elfelejtette az összeget a tőle kapott kártyámra rakni. Persze nekem kellemetlen volt kérni, ezért is találtuk ki a bankkártyás rendszert még a házasságunk elején. Sajnos néha így is figyelmeztetnem kellett. És az ciki volt. Huszonhét évesen az ember nem kéreget csak úgy pénzt a férjétől. Az legyen minimum természetes. Mikor kijött a fürdőből, láttam az arcán, hogy nem stimmel valami. Talán stresszes a munka miatt – gondoltam magamban. De nem, előállt a szokásos reggeli monológjával, hogy szerinte mit hogyan kéne csinálnom, meg a reggelit se készítettem el neki – persze találjam ki, mit szeret – meg hogy csak ennyi dolgom lenne, meg milyen jó dolgom van, nem is bírom értékelni. Oké, tény, hogy nem kellett dolgoznom mellette, de nem szolgának szegődtem hozzá, hanem a felesége vagyok, és különben is, komoly üzleti vállalkozást forgatok a fejemben, hagyjon békén.

És akkor azt mondta: Réka, el akarok válni! Hidegzuhany! Paff! Mivan? Tőlem elválni? Azt mondta elege van. Persze próbáltam menteni a menthetőt, szabadkoztam, fogadkoztam, majd minden megváltozik, de minderre csak legyintett. Hamar ment a válás. Voltam olyan hülye, hogy anno házassági szerződést írtam alá. Jó, de 22 évesen nem gondolkodik egy nő előre az ilyesmiben. Ezután találkoztam Bebével. Szerencsére. Majdnem vissza kellett költöznöm anyámhoz, mert Iván csak fél évre fizetett lakást a válás után. Utáltam volna visszamenni abba a koszfészekbe. Anyámat meg még jobban utáltam. Piás volt és rém ciki. Elitta az agyát. Az exférjemnek se mutattam be, Bebének se fogom. Jobb elfelejteni a hülye családomat.

Imádom az új Lexusom. Ha hazaérek, meg is mondom Bebének, hogy szerelmes vagyok belé. Persze az igazság az, hogy nem úgy szerelemből, hanem csak szeretetből, mert törődik velem. De ezt neki nem kell megtudnia. Valójában fogalmam sincs róla, milyen a szerelem. Talán a gimiben éreztem egyszer a tesitanár iránt. De csak addig, amíg nem nyomott a falhoz az öltözőben. Erőszakos volt. Néha a Bebe is erőszakos, de azért szeretem. Meg is mondom neki, mert annyira klassz ez az új Lexus.

Kép: Roy Lichtenstein

Az első rész itt olvasható. Folyt. köv.

• négy nő novella szentesi éva

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!