Kényes, már majdhogynem szent szó – igazi. Mintha az életben csak egyszer mondhatnánk ki, mintha egyetlen személy érdemelné csupán. De ugye nem így van? Használjuk nap, mint nap, el is csépeljük – valójában nem azt jelenti, aminek hisszük – de ez nem baj. Jól van.

Miért van jól? Mert hihetem én százszor is, hogy megtaláltam az igazit. És az összes alkalommal helyesen, őszintén hiszem. Ezért van jól. Akkor, abban a pillanatban, nekem ő az igazi.

Utólag persze megvethetnek, mert több embert is illettem ezzel a szép szóval. Vádolnak is talán, hogy nem mondtam igazat, nem ismertem magamat. De ez nem így van. Abban a pillanatban, nincsen szebb, jobb, igazabb érzésem azzal a személlyel kapcsolatban. Csak illúzió az utólagos éleslátás esete: most azt gondolnánk, hogy a múltban nem tudtuk jól, helyesen. De tudtuk, kérem szépen. Mindazzal a kezünkben, szívünkben, ami, mi tudtuk, hogy az igazival állunk szemben. És azzal sincs baj, hogy ez megváltozott, elmúlt idő közben.

A baj ott kezdődik, amikor nem akarunk szentséget törni, ezért tovább mondjuk valakire, hogy igazi. Mert olyan jelentőségteljes egy szó: nem úgy van, hogy csak adom, s aztán elveszem. Nem találom okát, hogy mi változott meg, ezért az nem járhatja, hogy elveszem valakitől ezt a címet. Életre adjuk, de hogy minek? Hisz megváltozik minden. Harc kezdődik belül, egyszerűen nem fogja fel az értelem. Hogyan lehetséges, hogy valakit igazinak hittem? És még inkább, hogyan lehet, hogy tévedtem? Pusztít a kétely, benső viszály, s a temérdek kérdőjel. Pedig jól van az, teljesen jól van, hogy valaki ideig, óráig az igazi számodra. Aztán lesz új igazi. Mindig éppen az, akit látni, érezni, felfogni és megérteni képes vagy.

Láthatod, rengeteg igazi van. A csúcs mégis az, hogy van olyan, aki egyáltalán nem találkozik igazival. Hogyan? Én sem értem. Talán mindig is rettegett kimondani, valakinek ezt az érdemet odaadni. Vagy rosszabb: taszítja az igazikat, mert abban hisz, hogy abból csak egy van. Ezért mindig, amikor jöhetne az éppen aktuális, tudattalanul menekül, nem akar találkozni vele. Olyan emberekkel van, akiket sosem, egy pillanatra sem hitt és hisz igazinak, mert olyan az életben csak egyszer van. És honnan tudhatná szegény, hogy az az egyszeri eset mikor jöhet el az életében? Ilyen alapon, sosem.

Nem haragszom én, hogy igazinak hittél engem. Volt pillanat, amikor én így hittem. És ez a pillanat ott maradt a térben, s időben. Tudod, talán mégiscsak szent ez a szó, mert hűséggel, szentül őrzi emlékünket. Örülök, amiért te nekem, és én neked mondtam. Azt sem sajnálom, hogy mára már nem így van. Csak arra kérlek, hogy ne mondd tovább, ne hazudj igazinak! Ha egyszer már rég nem vagyok az.

Furcsa kérés, mondod, de nem az. Inkább csak fontos. Mert hited szerint most úgy áll, hogy az élet az igazit tőled elragadta. Azt az egyet, hiszed, és ez az oka, amiért azt nem hiszed, hogy nevezel ebben az életben még mást is igazinak. Nem kérem, hogy tagadd, hogy utólag azt mondd, hiba volt nekem mondani, és nem is volt igaz. Nem. Azt kérem, hogy hagyd ott, ahová tartozik – hagyd abban a szent pillanatban. És ha ebben a pillanatban, a mostaniban, már nem engem nevezel igazinak, megjelenik az, akit ez a szent szó a leginkább megillet. Megint találkozol egy igazival. Érted már? Nincs baj, csak ne hazudj tovább igazinak..

További írások ITT!

• érzések IGAZI lélekhangok szeretni

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!