Azt mondták bárki lehetsz, bármit álmodsz, a tiéd lehet: most mégis a számlák tetején ülve vakargatod a fejed, elmélkedsz, hogy erről szól az élet? Fogadok, hogy te is álmodtál valamit, hogy a lelked mélyén van egy féltve őrzött látomás, amit bár leporolsz néha, mégis mindig visszateszed a polcra.

Az elején még könnyed a lelked, szabadon cikáznak az ötletek, ez leszek meg az, vagy inkább mégis teljesen más. Aztán sorra döntések elé állítanak, és egy pillanatra úgy érzed, hogy ezek a döntések most számítanak. Így mi lesz akkor, ha rosszul választasz? Azt gondolod, hogy kőbe van vésve, hogy nem fordulhatsz meg, ha már elkezdted befejezed, így felelsz meg mindenkinek. Hajszolsz pár dolgot, mert jó érzés, ha már a zsebedben van a saját lakás, a házastárs, a fix munka, az előre megtervezett jövő papíralapon. Miután kipipáltál jó pár tételt, megtorpansz: mi jön most? 

Ha megkérdezik, elégedetten mesélheted, hogy igen, minden a terv szerint halad. Ha összhangban vagy a tervvel, ez akár még jó érzést is kelthet benned. De ha nem, hiába veregetik a vállad, hiába dicsérnek meg, te, te ott legbelül tudod, hogy ez a terv sehol nem találkozik az álmoddal. Akkor meg mi értelme? 
Olyan munkát végezni, amit nem érzel annak, mert a szenvedélyed, az életed, a hobbid és a megtestesült vágyad, egy áldás. Mégis alig akad ember, aki él ezzel a lehetőséggel. A tömeg bemegy az irodába, megtanul pár sémát, és pénzt keres vele. A pénzből megvesz mindent, amire szüksége van, nyaral, kitör a rutinból. Abból a rutinból, amibe a munka miatt került. Így az éves munka/nyaralás arány nem rossz, de azért nem is csodás. Sokat dolgozol azért, hogy utána kipihenhesd a munkát. Érdekes.

Nem is azzal van a baj, hogy már tudod, mit szeretnél, a kezedben az eszköz, csak félsz meglépni: hanem azzal, hogy nem is tudsz róla, hogy csinálhatnád másképp. Ülsz a pénztárban, épp a visszajárót adod a vásárló kezébe, de közben messze jársz. A tested végzi a munkát, de a lelked nem kell hozzá. Ami azt illeti, csak ül a polcon, mondván most pénzt keresünk, nem érünk rá lelkizni. Eszedbe sem jut, hogy ezzel csak az idődet pazarlód, hogy nyilvánvalóan nem erről álmodtál kicsiként, és ez csak egy elkeseredett megoldás. Sőt, nem is állomás csupán, nem is csak egy lépcsőfok, hanem a csúcs számodra. Ami tulajdonképpen a legmélye is. Néha úgy csinálsz, mintha meg lenne kötve a kezed, mintha nem lenne más választásod. Mintha fentről leszóltak volna neked, hogy márpedig szemetet kell szedned, egész életedben pincérkedhetsz, de saját éttermed sosem lehet, a könyves boltban pedig a könyveket csak pakolhatod, de ott sosem láthatod a saját műveid. Mégis! Ki mondta, hogy nem lehet?

Ha visszagondolsz az életedre, mit szeretnél látni? Azt, hogy pénzért dolgoztál, a pénzért idődet adtad, az időt a szeretteidtől vetted el, a szeretet helyett pedig pénzt adtál nekik, mert másra már nem futotta? És ha a pénz elfogyott, akkor kezdhetted elölről.

Hogy tetszik az a gondolat, hogy megtaláltad a helyed a világban, rájöttél, hogy te mivel teheted szebbé nap, mint nap, mitől válik könnyeddé kipattanni az ágyból reggel? Mindemellett persze pénzt is keresel, mert ha valamit szívvel-lélekkel, teljes odaadással űz az ember, azt elismerik. Nem voltál stresszes, mert szeretted a munkád, mosolyogva meséltél a napodról a gyerekeidnek, alátámasztva immár a nagy legendát, hogy amit megálmodsz, azt valóra is válthatod. A gyerekeid pedig ezen szavak mentén nőttek fel, tudván, hogy azok lehetnek, akik csak szeretnének. Nem hangzik rosszul, ugye? 
Ezt szem előtt tartva kérdem tehát tőled: Hova bolyongsz kisember? Amikor lehetnél igazán nagyember!

• életvezetés jövőkép kialakítása vágyak

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!