Maradj örökké fiatal

Az emberiség létezése óta keressük az örök fiatalság titkát, felvettük az öregedés elleni a kesztyűt, és kutatjuk, hogyan tartsuk meg minél tovább testi és lelki egészségünket. Jó hírem van, nagyon úgy néz ki, hogy generációnk megtalálta az anti – aging módszerét.

Azt már tudjuk, hogy minden fejben dől el, és az öregedés egyik ellenszere a stresszmentes, nyugodt élet megteremtése. Ha fiatalt játszol, azzá leszel és annyi idős vagy, amennyinek belül érzed magad. Megnyugtató ezeket hallani, elindultunk tehát ennek az égisze alatt és ezen nézetek szerinti életmód elsajátításának útján, mert töretlenül hiszünk benne, hogy a fiatalságunkat csak így tudjuk megőrizni.

Ma már sikkes bisztrók, pubok és éttermek tömkelege teszi lehetővé hogy kikapcsolódjunk és kellemesen ellazuljunk barátaink társaságában, persze egy kisebb vagyont kifizetve. De hát megtehetjük, Carpe Diem, tervünk úgysincs sok a jövőre nézve, illetve van, de mivel a macska kilenc élete sem lenne elég ezeket a kitűzött célokat elérni, így az úton néha meg-megállva, picit megpihenünk és az örök bulizásnak szenteljük életünket. Sosem akarunk felnőni, miért is szeretnénk? Ijesztő rémkép ez, és a mai, már nem is annyira fiatal „fiatal” nehezen fogadja el hogy itt az idő, ő sem több vagy kevesebb, az élet őrá is ugyanazokat a feladatokat szabta és igen, meg kellene állapodni, csendesebb, felelősségteljesebb életet élni. Nem bírjuk abbahagyni a játékot az élet játszóterén, a 20 évesek 30-nak, a negyven fölöttiek húsznak akarnak kinézni. És a nap végén mindannyian együtt ülünk egy piano bárban vagy egy nyári szórakozóhely kertjében, mint egy szép nagy család. Ez a trendi, nem lehet lemaradni, kimaradni, otthon maradni… Ha pedig aznap este mégsem jönne össze a buli, másnap pletykára szomjazva hívjuk fel a fél várost, mintha legalábbis az amerikai elnök látogatásáról maradtunk volna le.

Anyáink idején a fiatalság utáni ilyen görcsös ragaszkodás és vágy nem volt szempont, több okból sem. Egyrészt nem volt lehetőségük a gyertyát a két végén égetni, másrészt ők megelégedtek a sorsukkal és megtalálva a lelki békét, elég volt nekik bőven a gyerekkacajjal betöltött balatoni strandon meginni egy jó hideg sört az árnyékban, vagy a barátokat áthívni vendégségbe. Fontosabb feladatoknak néztek akkor elébe, egészen más értékrendet szem előtt tartva. Mosógépet kellett venni, haza kellett cipelni a buszon a bevásárlólista alapján pontosan megvásárolt holmikat. Rohanni kellett az Ápiszba mert a kölköket be kellett iskoláztatni, és bár miközben a fizetésük fillérre pontosan be volt osztva, valahogy mégis mindig jutott pénz az éves balatoni nyaralásra, sőt előbb-utóbb összespóroltak a saját Wartburgra is.

Látva ezt a példát mi lázadunk és örök lázadók maradunk. Mert lehet dzsippel is suliba vinni a gyereket és a bébiszitter is kapóra jön néha… Vagy akár minden este… Mert mi nem öregedhetünk meg, mert mi megmutatjuk hogy mi, örök fiatalok azért is tudunk ugyanúgy bulizni mint régen, és a mi életünk jobb lesz mint a szüleinké, sőt a legjobb mindenkié közül. Feltesszük hát a közösségi oldalakra életünk minden mozaikját, megörökítve mindezt az utókornak bizonyítékul, hogy így éltünk mi. Gyűjtjük az albumokat, az utolsó kapaszkodót, mert ezeket a képeket visszanézve büszkeség tölt el minket.

Anyáink megállapodtak, ha kellet, ha nem, és nem váltak szét az első megmérettetés után, pedig nem voltak párterápiák és igen okos barátnők, hétvégi wellness programok, hogy kifújjuk magunkat és mesterséges nyaralások a családi béke helyreállítása végett. Manapság a legkönnyebb kiszállni, feladni, mert egy életünk van, és megérdemeljük, hogy boldogok legyünk. Új nőt, új férfit mindig lehet találni, hisz szinte mindenki szingli, vagy az lesz rövidesen. Nem érnek semmit az ígéretek és a szép szó, nincs súlya a mondatoknak és a közös terveknek. A csapból is az folyik hogy lépj tovább, van még új a nap alatt, találsz jobbat, szebbet, érdekesebbet. Már egy autót is csak úgy lehet eladni, hogy legalább két félmeztelen nő cseresznyével a szájában vonaglik rajta, ne csodálkozzunk hát azon, ha a választottunk félrecsúszott nyakkendővel, rúzsfolttal az arcán üvölti a ’Hey baby, i wanna know if you’d be my girl” örökzöldet ahelyett, hogy az álomkonyhánk színét tervezhetnénk vele.

Megőrülünk a fiatalságért, csapkodunk az evezőnkkel és nem vesszük észre, hogy előbb utóbb kisodródunk a partra. Miközben ha egy-egy józanabb pillanatban belegondolnánk, nem a szüleink élete volt a normális? Ők tisztességben felneveltek bennünket, Nekik mi voltunk az elsők és a legfontosabbak. A 45 éves férfi aki ma nagy nehezen megállapodik a sok átbulizott év után, vajon úgy fogja elindítani az életben a gyermekét, mint ahogy a mi Apukánk tette velünk? A kortalan, de nagyon jól kinéző Anyuka akinek a gyerekeire esténként a babysitter vigyáz amíg Ő bulizik, hiszen Ő még fiatal és amúgy is megérdemli, olyan jó Anyukája lesz a lányának, mint amilyen a miénk volt?

Változik a Világ, vele változunk mi is. De olykor azért partot érve, el kellene gondolkoznunk azon, a fiatalság nem szinonim a felelőtlenséggel és nem jár karban öltve a torz értékrenddel.