Szerencsések vagyunk, ha élnek mellettünk emberek, akik segítő szándékkal fordulnak hozzánk: meghallgatnak, tanácsot adnak, irányt mutatnak, támogatnak.

Persze ezek a nagyszerű kapcsolatok mindaddig üres szavak maradnak, amíg nem látjuk be: nekünk kell tennünk sorsunk jobbra fordulásáért, s hogy nem támaszkodhatunk örökké másokra.

Hogy az embereknek, akik két jó szót szólnak hozzánk, nem dolga “örökbefogadni” minket, megoldani a problémáinkat, az ugyanis minden részletében a mi dolgunk.

Azt hiszem a legtöbben azért nem válnak azzá, akik lenni szeretnének, mert nem hajlandóak megmozdulni magukért, mert nem látják be, hogy ahhoz, hogy mások számára izgalmasak legyenek, első lépésként önmagukat kell vonzóvá, érdekessé tenni mások számára. Hogy mindenkinek magának kell vennie a fáradságot, hogy olyan emberré váljon, akinek jó a közelében lenni, szórakoztató a társaságában időt tölteni, akivel van miről beszélgetni, szóval akivel történnek dolgok, mert cselekszik.

Persze ehhez az embernek meg kell erőltetnie magát… befejezni a halogatást, összeszedetté válni és elindulni valamilyen irányba, hogy eredményeket, sikereket érjen el. Az élet már csak olyan, hogy nem kopogtat be senki, hogy felfedezzen minket, hogy megkérjen, nyissuk ki a szánkat, hadd helyezze bele a sült csirkét. Világsztárok, sőt a szomszéd jó csaj/pasi sem fog telefonon vagy emailben zaklatni, hogy hadd barátkozzon velünk, nekünk kell kezdeményezni. Nekünk kell kidolgozni azokat a szokásokat, amelyek egy tartalmas, értelmes élet felé mutatnak, amelyben olyan gazdagnak, boldognak, elégedettnek érezzük magunkat, hogy mások számára is vonzóvá válunk.

• életmesék életszemlélet hozzáállás

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!