Olvastam egy könyvet - bár ne tettem volna - bele volt írva az életem. Ott volt benne töviről hegyire az egész megátalkodott kis lét, a maga görcsös szörnyeivel, veled és mindenemmel, ami sötét árnyékot ejtett – egyszer – pucér, kis lelkemen.

Hangos vágyak, égi képek, nem lehet egyszerre mind az enyém.

Rá kellett jönnöm, hogy ez a lét, amit nekem szánt az ég, nem lesz egyszerű.

Kietlen utamon, veled vagy nélküled, így is - úgy is egyedül megyek.

Hosszú lesz és kicsit sem nyugalmas, és ha hátat fordítsz egy ködös alkonyon,

S nem akarsz már többé engem látni, akkor is velem leszel végestelen végig,

Míg a világ egy szép napon ki nem fordul magából, s neked már nem jut eszedbe csöpp kis nevem.

Ne gondold, hogy e természet olyan könnyen jött a világra.

Száz év magányt viselek vértemen, és nem lesz könnyű drágám, velem.

Senki se mondta, hogy babákat fésültem gyerekkoromban,

Hogy kislányként sárga, kopott réztálba szedtem az epret a fullasztó fólia alatt,

Melyen tündérek lehelete hagyott párát.

Senki se említette, hogy összetört szívemre egy lélek se adott gyógypakolást?

Majd te fogsz - talán - ha egy szép napon bátor leszel olyan nagyon, hogy kérdés és kétkedés nélkül, neki mersz vágni, velem, a kacskaringós, néhol deres, máshol csúszós utamon.

                                                                                                                                        Szentesi Évi

                                                                                                                                       Rúzs és Tükör

• rúzs és tükör szerelem

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!