Macskanő és Kandúrfiú

Azért valljuk be, a női vonzerőnek hatalma van. Nem, most nem a "Kéz, amely a bölcsőt ringatja, a világot is igazgatja" című örök igaz kliséről lesz szó. De várjunk csak, miért is ne? A Nő varázserővel bír, csupán szeretetteljes és szeretni való lényével bármit elér, és hidd el, nem kell hozzá póthaj, kollagénes ajakfeltöltés vagy mellplasztika, hogy imádott Férfija csillogó szemekkel nézze őt háromszor nyolc órában naponta. Ha a Férfi igazán szeret, szó szerint bármire képes. És ha ez igaz fordítva is? Hja, akkor jön az „életveszély”, életveszélyes szerelem, és a Nő boldogan dorombol megtalált párja karjaiban.

De mi a helyzet azokkal, akik még ismerkedni próbálnak? És ha nem A Férfi, nem A Pasi, hanem csak a hímnemű emberi lény veszi rá magát e természetes akcióra, és e megjelölés most pusztán nemi megkülönböztetésre szolgál? Ez az ismertetőjel nem hivatott senkit megsérteni, hiszen vallom, hogy mindenkinek - mint a cipőknek is - valahol megvan párja, csak meg kell, hogy találja. És persze, a megfelelő helyen kell, hogy keresse.

Történetünk valamikor nyár végén játszódik. Hősnőnk elkövette azt az aprócska hibát, hogy kissé magára vonta a figyelmet a buszmegállóban. Egyrészt megjelenésével; aznap este málnaszínű, rövidke muszlinruhában, és hozzá illó lakk tűsarkúban álldogált a távolsági buszra várva. Másrészt, telefonált, sőt énekelt a telefonba. Jókedve volt. "I was made for loving youuu baby, you were made for loving meeee..." Nem érdekelte, ki figyeli, ki látja. Ezt egészen egyszerűen el kellett énekelnie NEKI, ha már így spontán eszükbe jutott a dal. Tudta, néhány óra múlva együtt lehet VELE, és a tudat hihetetlen melegséggel és bizsergéssel töltötte el.

Szóval a férfi (nemi megkülönböztetés, hímnemű lény) csak kevéssel volt kisebb, mint egy ólajtó. Hősnőnk oldalra sandított, kiváló periférikus látásának köszönhetően tisztán látta, hogy apró búzavirágkék szemei szinte elvesznek szénahordástól egészségesen pirospozsgás arcában, borvirágos orrát pedig időnként jól megszívja, ideges kíváncsisággal figyelve maga körül a hemzsegő nőket. Szokatlan számára a nagyszámú felhozatal, de nem kell féltenünk, feldolgozza, ő nem az a szerénykedő fajta.

Közben a busz is megérkezett, s mivel az utóbbi időben a lány elszokott e közlekedési módozattól döbbenten figyelte embertársai pánikszerű tülekedését az ajtó felé. A sofőr felszabadult hellóval köszöntötte, helló, mondta ő is, persze ez olyan közvetlen, baráti, mint az Ikeánál. Nagyon szerette volna, ha az ólajtó méretű fickó tisztes távolságban foglal helyet mellette a buszon. Sajnos nem így történt, kezében egy utasellátós szalámis zsemlével és több doboz sörrel, fogatlan mosolyával boldogan huppant a közvetlenül mellette lévő ülésre, neki úgy megközelítőleg húszcentis helyet hagyva. Ebben a kényszertartásban próbált szemlélődni az ablakon át, és eltekinteni a kényelmetlen ténytől, hogy valaki teljesen és magától értetődően a privát szférájába erőszakolja magát.

Sajnos innentől nem volt menekvés. A fickó szimultán próbált beszélgetni a buszsofőrrel és vele. Vágta az euró, az angol font és a dollár árfolyamot, a külföldről behozott autó ügyintézési folyamatait, mert nemrég hozott be az országba egy „fasza kis golfot”. „Tényleg neked mi a kedvenc autómárkád, Macskanő? Hmm?" – kacsintott rá egészen közelről. Macskanő??? Hősnőnk nem tudott tovább hátrálni, ott volt az ablaküveg. Basszus… Egyre kényelmetlenebbül érezte magát. Ugyanakkor kezdte érzékelni e történet nem is lehetne groteszkebb, az egykilencvenes, foghíjas, folyamatosan nyomuló fickó, sör – és szalámi szaggal totálisan beindulva őrá. Már nem hátrált. Elkezdte kívülről figyelni az egészet, mint valami szituációs komédiát. Nem bírta megállni, hogy ne mosolyodjon el. Sőt elpirulva kuncogott. Jaj ne! Az ogre méretű fazon kompletten szárnyalt az önbizalomtól. „Na? Mesélj Macskanő… bepusziltad a szövegemet miiii?? Persze a jó öreg Sanyi gyerek mindig is tudta mi kell a muffoknak...!” És önelégült mosollyal terpeszkedett még inkább szét. Ne, ezt ne, ez már sok. Szegény lány már alig kapott levegőt.

Még nem kellett leszállnia, de felállt a helyéről, oldalazva, félig átzuhanva a manuson. Ez nem lehet igaz, erre a tag is feltápászkodott, valóságos hústoronyként magasodva fölé. „Csak kapaszkodj belém, Macskanő, nagyon bejössz, ugye tudod?” És kacsint, kacsint, kacsint. Folyamatosan kacsint! A busz hirtelen fékezett, hősnőnk elvesztve egyensúlyát, egyenesen a mandró karjaiban landol. „Hó-hohó ezt a tánclépést még nem ismerem, de majd legközelebb megmutatod szépségem!!” És kacsint, kacsint…

Most már egyértelműen az ajtó felé orientálódik. Le kell szállnia. Sanyi arcán őszinte szomorúság, pirospozsgás arcáról lehervad a mosoly. „Na… Itt hagysz Macskanő?” Most először válaszol neki. „Bizony itt. De tudod Sanyi, hihetetlen figura vagy! És hihetetlenül jól szórakoztam!” Nos, valljuk be, azért a rögtönzött akcióhősnek még vannak hiányosságai. A lány leszáll, de mielőtt bezárul a buszajtó, még visszanéz, ki tudja miért. Sanyi az összes maradék fogával boldog elégedettséggel vigyorog.

Király Eszter

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!