Sokszor említett pozitív aspektusa e sportnak, hogy a túrázással eltöltött hosszú órák alatt rengeteg időnk adódik, hogy mindenféle dolgon gondolkodjunk, elmélkedjünk. Lehet ez a saját életünk nagy kérdései, munka dolgok, magánélet, vagy mindenféle lényegtelen, apró-cseprő dolog ami leköti a gondolatainkat de máskor egyszerűen nincs időnk foglalkozni velük.

Az erdő magánya és egy hosszabb túra lassan pergő órái azonban más dolgokat is előhozhatnak, ha egyedül túrázunk. Az érdeklődő, szociális, vagy épp erősen antiszociális túrázó nagyszerű alkalmat találhat arra, hogy a táv során jól megnézze magának a túratársakat és gondoljon mindenféle dolgot róluk. Ezzel is telik az idő, egyúttal kis változatosság a végtelen mozgásban. Merthogy a túrázók tarka tábora ezernyi meglepetést tartogat, hogy némi színt vigyünk a néha monoton és embert próbáló gyaloglásba. Sokszor szórakoztat, elgondolkodtat, néha őszinte csodálatra késztet, ahogy megfigyelem, hallgatom, elcsípem egy-egy párbeszédét, vagy szóba elegyedek egy-egy csodabogár túrázóval és kiderül, hogy ki ő, mi ő. Az egészen biztos, hogy a sportágban felülreprezentált a szent bolondok csoportja, akik hétköznapi emberként, hétköznapi fejjel gondolkodó emberek számára értelmezhetetlen dimenzióban teljesítenek. Ehhez persze kell valami "kattantság", nem is kérdés, de mai őrült világunkban ez még bőven a határon belül van. Máshogy fogalmazva, semmi pánik, nem közveszélyesek!

De nem akarok előre rohanni, tartom magam a pontos, tudományos igényű tipizáláshoz, fenntartva, hogy hely és időhiány okán nem lesz teljes a felsorolás. Mindenekelőtt néhány általános sajátság, hétköznapi finomság a túrás berkekből. Ahogy egy rendes klubnál elvárható, a klubtagok kortól és nemtől függetlenül tegeződnek. "Szervusz! Szervusz!" "Hajrá!" Biztatás, udvariasság, baráti hangnem, kedves emberek. Ahogy kiérünk a természetben, amúgy is kissé nyitottabbak, odafigyelőbbek leszünk, így akik rendszeresebben teszik ezt, szinte vérükké válik, nem is beszélve a közben alakuló ismeretségekről. Nemigen van szemetelés, óvják, sajátjuknak érzik a környezetet. Amit egy túrán ellátásként adnak, legyen az bármi, de tényleg bármi, az otthonról hozott finomságok mellett is mindig elfogadják, megeszik, megisszák. Ilyenkor leginkább az az érzés uralkodik el, mint mikor az iskolában elcseréltem az amúgy nagyon tartalmas és finom kolbászos-sajtos-erőspaprikás óriás szendvicsemet a barátom párizsis-sajtos zsömléjére, ami nem biztos, hogy jobb volt, de más, új és nem az enyém. Persze vájt fülű társadalomkutatók akár felvázolhatnak merészebb összefüggéseket is, a néplélek sajátosságai és a kommunizmus évtizedeiben kiteljesedő ügyeskedő, seftelő életpálya modelljének relációjában, miszerint ami ingyen van, vagy elvehető, azt el kell venni. De kár messze menni, hisz végül is a szervezők azért készülnek vele, hogy elfogyasszuk. Szerethető, barátságos népség a mienk és habár nagy baj még nem ért a túráim során, de biztos, hogy ha szükség van, akkor van kire számítani a civilizációtól kicsit távolabb is.

A következő epizódból megismerheted a nagy túra-rendszertani fajokat, alfajokat, hogy a legközelebbi megmérettetésen már otthon érezd magad és biztosan meglegyen az aha élmény. Ha meg nincs türelmed kivárni, látogasd meg a blogot!

                                                                                                                                         Koltai Dániel

                                                                                                                                http://kiazoldbe.blog.hu/

                                                                                                                     

• kiazöldbe túrázás

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!